A külföldi sajtóban is kiemelt téma a magyarországi választás. Egyes lapok „Európa jövőjét meghatározó eseményről” írnak, van olyan médium, amely percről-percre közvetíti az eseményeket, és természetesen a haladó nyugati lapok Orbán Viktor leváltása mellett kampányolnak. A külföldi lapok nagy része a Fidesz győzelmét jósolja, miközben többen közülük reménykednek benne, hogy tévednek. Szerencsére akadnak objektív hangok is.
Egyesek szerint a magyarországi választás egy teszt, amely megmutatja, hogy pontosan milyen erősek is Európában a populista erők azután, hogy rendszerellenes pártok nagy sikereket értek el Olaszországban.
– írja a CNBC.
A lapnak nyilatkozó Otilia Dhand szerint 2022-re lehet majd leváltani a Fideszt, a szakértő szerint ugyanis addigra összeszedhetik magukat az ellenzéki pártok.
A CNBC-nél jóval keményebb hangot üt meg a Bloomberg. Ők egy Európában ébredező önkényuralmi trendről írnak, szerintük Magyarország az egyik azok közül az országok közül, ahol demokráciaellenes erők kerültek, vagy kerülhetnek hamarosan hatalomra. A lap természetesen megemlíti a választási rendszer átalakítását, amely szerintük a nagy pártoknak kedvez. Úgy vélik, a rendszer aránytalan.
A lapnak nyilatkozó, magát szakértőnek valló Kristin Makszin kifejti, hogy a magyarországi demokrácia megváltozott és Orbán Viktor egy olyan rendszert épített ki, amelyben a személyi szabadság rovására élveznek előnyt a konzervatív értékek. A szakértő természetesen kitér arra is, hogy az ellenzéki média szét lett verve, és ezért nem kapnak hangot a kormányt kritizálók.
A Financial Times Orbán Viktor harmadik győzelméről beszél, de megjegyzi, a választás tétje az, hogy mekkora lesz a Fidesz győzelme. A lap ezt azért tartja fontosnak, mert aggódik, ha kétharmada lesz a Fidesznek, akkor az új kormány ismét megváltoztathatja majd az alkotmányt. A lap kifejti, bár Orbán Viktor győzelmére számítanak a bizonytalan szavazók és a kisebb pártok miatt nagyon nehéz megjósolni a választás kimenetelét.
A magyarországi választással a Breitbart is foglalkozik. A lap arról ír, hogy Soros György és szervezetei be akarják törni Magyarországot és arra akarják kényszeríteni hazánkat, hogy meghajoljon Brüsszel előtt. A lap Kovács Zoltán kormányszóvivőt is idézi, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy Magyarország nem fog engedni az EU-nak és a migrációs nyomásnak.
A Fox News szintén Orbán Viktor győzelmét jósolja. A lap kifejti, hogy bár a Fidesz-KDNP a legesélyesebb az április 8-i választáson, a kisebb pártok megnehezítik az elemzők dolgát.
Az Independent szintén Fidesz-győzelemről ír. A liberális brit lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök “nacionalista”, és kifejti, a miniszterelnök szerint a lengyeleknek és a magyaroknak közös céljuk, hogy fennmaradjon a kereszténység az országaikban. A szerző hozzáteszi: ha Orbán Viktor megkezdheti és kitölti a zsinórban harmadik ciklusát, akkor ő lesz Közép-Európa legtovább kormányzó kormányfője.
A migránsellenes retorika növekedése közepette szavaz Magyarország címmel ír a magyar választásokról a The Guardian. A brit balközép-liberális lap szerint a Fidesz a választás esélyese, ám az ellenzéki koordináció meglepetést okozhat. A lap dióhéjban ír Orbán Viktor politikai karrierjéről is.
A Guardian beszámol a Jobbik középre (a valóságban inkább balra) húzódásáról, valamint arról, hogy a balliberális ellenzék töredezett és széttartó. 2015-ben a miniszterelnök élesen bevándorlásellenes lett, valamint elkezdődött a Soros György elleni harc is.
A Deutsche Welle német lap Orbán Viktor győzelmével számol, amellyel összességében negyedik ciklusát kezdhetné meg a kormányfő. Felidézik, hogy Orbán politikáját az EU bevándorlási politikájával való szembehelyezkedés jellemezte az elmúlt négy évben. A lap szerint komoly nemzetközi kritikákat váltott ki, hogy Orbán lecsapott a Soros-hálózatra (“civilekre”), ám eközben számos jobboldali európai politikus csodálatát vívta ki.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS