Akadémikusok, írók, valamint sivalkodó aktivisták jelentettek meg a Politico című lapban egy nyílt levelet Angela Merkelnek, amiért a német kancellár gratulált Orbán Viktornak a választási győzelméért, ahelyett, hogy a modern nyugati felvilágosult trendet követve, valamilyen módon kritizálta volna Magyarország miniszterelnökét. A levél írói szerint nem elég, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia, úgy vélik, Orbán Viktor titokban a zsidóságot tartja Magyarország ellenségének.
Azért írjuk ezt a levelet, mert aggasztónak tartjuk, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásokban.”
Így kezdődik a nyílt levél, amit a Politico című lapban tettek közzé Angela Merkelnek címezve. A levél szerzői szerint, Orbán propagandát csinált a közszolgálati csatornákból, akadályozza az NGO-k és a “független tudományos intézetek” működését, a választási bizottságot saját embereivel tömte tele, és újraírta a választási szabályokat, hogy azok a Fidesznek kedvezzenek.
Eközben a magyar kormány az elmúlt hónapokban folyamatosan szítja az antiszemitizmus lángjait, Orbán pedig közpénzből terjeszti a propagandát arról, hogy egy zsidó bankár mozgatja egy nemzetközi összeesküvés szálait, aminek célja Magyarország keresztény kultúrájának elpusztítása”
– írják a levélben. Felidézik a március 15-ei beszédet.
Érthető, mert olyan ellenféllel kell harcolnunk, amely másmilyen, mint mi vagyunk. Nem nyíltsisakos, hanem rejtőzködő, nem egyenes, hanem fortélyos, nem becsületes, hanem alantas, nem nemzeti, hanem nemzetközi, nem a munkában hisz, hanem pénzzel spekulál, nincs saját hazája, mert úgy érzi, övé az egész világ”
– mondta akkor Orbán, a szerzők paranoiája pedig arra az abszurd gondolatra engedett következtetni, hogy Orbán Viktor burkoltan a zsidókról beszélt, mint Magyarország ellenségeiről. Ezután tértek át Merkel felelősségére.
Ön, mint német kancellár nem ítélte el sem Orbán antiszemita retorikáját, sem a demokratikus intézmények elleni támadásait. Ami pedig ennél is rosszabb, a párt, ami vezet, továbbra is a Fidesz szövetségese az Európai Parlamentben, a CDU politikusai folyamatosan legitimálják Orbánt, és Ön nem tesz semmi ez ellen. A hallgatás bűnrészessé teszi Önt. A tétlensége miatt Ön gyakorlatilag szövetségese az antidemokrata és antiszemita erőknek.”
A hisztérikus szerzők azt is felvetik, Európának súlyos árat kell majd fizetnie azért, mert nem áll ki Orbán ellen.
Az Európai Unió olyan értékekre épül, mint a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok tisztelete. Azzal, hogy az EU engedi, hogy Magyarország elpusztítsa a demokratikus intézményeket és kisebbségeket démonizáljon büntetlenül, azt kockáztatja, hogy egy régiós kereskedelmi blokk lesz belőle, közös értékek nélkül.”
Azt írják, Merkel mindig is tiszteletre méltó módon kiállt a diktatúrák ellen, de a szégyenteljes hallgatás Magyarország ügyében aláássa ezt a tiszteletet.
Tisztában vagyunk azzal, hogy politikailag miért célszerű nem foglalkozni azzal, ami Magyarországon történik. De a demokrácia túlélése és az európai zsidók biztonsága nem lehet egyszerűen csak politikai célszerűség kérdése. Az egyetlen becsületes megoldás az lenne, ha legalább most elítélné Orbán támadásait a demokratikus értékek ellen, és felszólítaná az Európai Néppártot, hogy zárja ki a Fideszt.”
Forrás: 444.hu, Politico; Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS