Sorosék ellen dolgozik az idő, így fel kell gyorsítaniuk a migránsok betelepítési rendszerének létrehozását. A civilnek álcázott politikai hálózatot létrehozó Soros György ezért a hét elején Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság alelnökével, Frans Timmermans-szal, míg fia, Alex Soros, a magyarországi törekvéseik irányítójaként várhatóan ezentúl is gyakran vendégeskedik majd Budapesten. Az ifjabbik Soros, ahogy mindenhova, ide is hozza élettársát és tanácsadóját, akivel a Twitteren comingoutoltak.
A migránskvóták elfogadásának határideje június 30., eddig kell keresztülverniük az új rendszert az ellenkező tagállamokon a nyílt társadalom híveinek. Nem véletlen a sietség az Európai Unió migrációpárti erői részéről sem, hiszen egy év múlva EP választások esedékesek, amelyek során egy nagy európai fordulattá állhat össze az utóbbi egy év tagállami parlamenti választásain tapasztalható elégedetlenség és migrációellenesség. Amíg Soros György Brüsszelben próbálja siettetni a dolgokat, addig a fia fő feladata Magyarországon az, hogy újra csatasorba állítsa a választási kudarc után összeomlott, teljes reménytelenségben kínlódó ellenzéket. Ennek eszköze a Twitteren Alex Soros által is lelkesen hirdetett tüntetgetés, amivel próbálják kétségbe vonni a Fidesz választási győzelmét, vagy pótcélként legalább az újabb kétharmadát.
Szarból várat építeni
A Soros fiú bizonyára a helyzet felpörgetése végett jön ismét személyesen Budapestre, és mint mindenhova, ide is hozza élettársát és tanácsadóját, Maxwell Osborne-t. Ők szemelték ki annak idején a garázda Gulyás Mártont a feszültségszításra, akinek azonban fáradhatatlan nyüzsgése ellenére sincs mit meglovagolnia, mert a magyar nép körében – a maroknyi mindenre elszánt vágyforradalmárt kivéve – nem érződik forradalmi hangulat. Emellett mártírrá sem sikerült válnia, hiszen a rendőrség is nagy körültekintéssel és óvatossággal kezeli a gátlástalan provokációkat.
Ugyancsak Alex Soros és Maxwell Osborne kiszemeltje a parlament MSZP-s padsoraiba most visszatérő Gurmai Zita fia, Gulyás Balázs is, aki a választások utáni tüntetések egyik főszervezője. Ennek a csipet-csapatnak a dolga tehát, hogy a reális cél nélkül maradt, csalódott, magába roskadt tömeget kimozdítsa az apátiából, és valahogy ütőképes formációt szervezzen a politikai ellenzékből és a „civilekből”. Azzal a tömeggel, amely láthatóan önmagának sem hisz, mert az első összejövetelen azon kívül, hogy utálják Orbán Viktort, abban sem sikerült megegyeznie, hogy egyáltalán mit akar.
Az elválaszthatatlan páros
Alex Soros azonban ha már járja a világot, hogy apja politikai céljait intézze – természetesen csakis filantróp alapon –, egyúttal éli a milliárdoscsemeték fényűző, bulikirály életét. Elválaszthatatlan párjával, Maxwell Osborne-nal minden helyszínről közös fényképek és videók egész sorát posztolják. Ezeken nemcsak az egzotikus helyek és az őket körülvevő luxus látszik, hanem az is, hogy a két férfi milyen közel áll egymáshoz testi-lelki értelemben: fogják egymás kezét, ölelkeznek, egy ágyban fekszenek, és a bejegyzésekhez írt szövegek is egyre mélyülő kapcsolatról tanúskodnak. Habár a New York-i felső tízezer körében köztudott volt a kapcsolatuk, szilveszterkor közös ágyfotóval comingoutoltak Dominikáról, egy szállodai szobából, „páros utazás” és „csak mi ketten” hashtagekkel. Egy másik bejegyzésben arra is utalást tesz Alex Soros, hogyan került a háta mögé Maxwell Osborne. Budapesten a Lánchídra néző Four Seasons hotel elnöki lakosztályából posztoltak, ahol egy éjszaka kétmillió forintba kerül.
Alex Soros a szerelmi életén kívül a politikai tevékenységét is aprólékosan dokumentálja a Twitteren, hiszen megjelennek ott fényképek arról, amikor apja kiemelt pártfogoltjaival, Hillary Clintonnal vagy Barack Obamával találkozik. Maxwell Osborne-nal együtt nagy pártolói a migrációnak is, menekülttáborokban turnéznak, és videókban biztatják a migránsokat, hogy rövidesen megindulhatnak Európa felé.
forrás: Ripost
Facebook
Twitter
YouTube
RSS