Bűnpártolás és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása ügyében Szabó Bálint csütörtökön, Hódmezővásárhelyen. A K’Art cégcsoport károsultjainak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kérte a város független polgármesterétől, hozza nyilvánosságra kampányszámlájának kivonatát.
Szabó Bálint közölte, a politikusnak tisztáznia kell, kapott-e támogatást a K’Art cégcsoport bármely tagjától vagy tulajdonosától. Az ügyvezető szerint
erős a gyanú, hogy a kisvállalkozóktól ellopott százmilliók egy része Márki-Zay Péter kampányához vándorolt.
A jogász azt mondta, mivel felmerül tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is, a rendőrség mellett az Állami Számvevőszék vizsgálatát is kéri. Szabó Bálint a hódmezővásárhelyi közgyűlés tagjaihoz is kérést intézett, annak érdekében, hogy elkezdje az érdemi munkát a K’Art-ügy kivizsgálására létrehozott bizottság. A testületet előző ülésén a közgyűlés hozta létre, a bizottság ülését azonban az erre jogosult polgármester nem hívta össze – tudatta az ügyvezető.
A K’Artról Szabó Bálint korábban azt mondta, az építőipari cég 60 alvállalkozójának mintegy 800 millió forinttal maradt adósa.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS