Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa is megszavazta csütörtökön Mike Pompeo külügyminiszteri jelöltségét, a CIA eddigi igazgatója, az elnök, Donald Trump bizalmasa ezzel a lépéssel elfoglalhatja új hivatalát.
A szenátorok 57:42 arányban döntöttek a jelölt mellett, a demokraták ugyanakkor aggodalmaiknak adtak hangot, hogy az új tárcavezető – szerintük – gyakran él háborús retorikával és állítólag ellenszenvvel viseltetik a muszlimok és a homoszexuálisok iránt. Bob Menendez, New Jersey demokrata párti politikusa kijelentette, attól tart, hogy az új külügyminiszter nem fékezi Donald Trump legrosszabb ösztöneit. A republikánusok viszont egységesen felsorakoztak az elnök jelöltje mellett, s dicsérték eddigi pályafutását, kezdve attól, hogy diplomát szerzett a tekintélyes West Point katonai akadémián, a egészen addig, hogy Kansas állam képviselőjeként sikeres törvényhozó volt. Elismeréssel szóltak az utóbbi tizenöt hónapban a CIA élén végzett munkájáról is. Steve Daines montanai republikánus szenátor külön kiemelte Pompeo phenjani tárgyalásait, mondván, ezzel is bizonyította, mennyire értékes tagja lesz a kormánynak. Mike Pompeo pénteken már Brüsszelben tárgyal: a NATO külügyminisztereinek tanácskozásán vesz részt.
Forrás: MTI. Fotó: Zerohedge.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS