“Ha konstruktív akar lenni, nem nevezheti hazugnak az előadót” – háborodott fel alaptalanul Szijjártó Péter magyar külügyminiszteren Judith Sargentini, a Magyarországot és a magyar kormányt támadó brüsszeli jelentés írója, a LIBE-bizottság tagja. Sargentini durva mondatát Bayer Lili, a brüsszeli Politico újságírója idézte hazánkról és a brüsszeli bizottsági ülésről szóló cikkében. Érdekes, hogy Szijjártó Péter csütörtöki LIBE bizottság előtti felszólalása után kevesen érezték úgy, hogy bármit is hozzá lehetne fűzni a magyar tárcavezető kemény, ám de annál igazabb szavaihoz. Az Euronews gondosan vágott videója, amelyben a Magyarország elleni panaszokra fektetnek 90 százalékos hangsúlyt, valamint Bayer Lili, a nyíltan magyarellenes Politico újságíróján kívül mindenkit elnémított a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása – áll az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés csütörtökön Brüsszelben bemutatott Judith Sargentini által elkészített tervezetében. „Minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.
Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a tervezet „egy koncepciós eljárás dokumentumának is elmenne”. Kijelentette: azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll „a szélsőséges bevándorláspárti terveknek”.
Az ülésen több képviselő is élesen bírálta a magyarországi helyzetet. Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő a tervezetet bemutatva hangsúlyozta: mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó egyebek mellett a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó magyar törvényről beszélt, mely szerinte aránytalanul súlyosan érinti az NGO-k működését és ellentétes az unió értékeivel.
Az Euronews videójában, amely nyíltan támadja a kormány intézkedéseit megszólalt Iverna Mcgovern, az Amnesty Internationaltól, aki szerint amennyiben Magyarországon valaki megkísérel ellenvéleményt mondani a kormány akaratának, akkor teljes megsemmisítéssel kell számolnia. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban a LIBE bizottságban kifejtette, csak azok a civil szervezetek panaszkodnak a civil törvényre, akik ismeretlen külföldről kapott pénzekkel gazdálkodnak, és rejtegetnivalójuk van.
Az Euronews mellett a brüsszeli Politico foglalkozott negatívan a bizottsági üléssel, Bayer Lili cikkében például hosszan idézi Judit Sargentinit, beszámolóját pedig a minket támadó politikus azon mondatával zárta, hogy Szijjártó nem nevezheti őt hazugnak. “Ha konstruktív akar lenne, nem nevezheti az előadót hazugnak” – háborodott fel Sargentini.
Judith Sargentini a magyar külügyminiszter felszólalását megelőzően beszélt többek között arról, hogy Magyarországon milyen súlyosan sérül a demokrácia, a civil közösség ellehetetlenítését említette, az antiszemitizmus eluralkodása szerinte kézzel tapintható jelenség, az állampolgárok (emiatt is) félelemben élnek és sérül a szólásszabadságuk. Nyilvánvalóan Miss Sargentini nem követte figyelemmel az elmúlt hetek eseményeit, ahol az emberek “olyan mértékű félelemben élnek”, és “olyan mély a diktatúra”, hogy az “Orbán egy g**i” feliratú molinókat is remegő kézzel készítették el, majd vonultak vele hosszú órákon keresztül.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS