Az Egyesült Államok elleni dzsihádra, szent háborúra szólított fel vasárnap Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése miatt.
A világhálóra Tel-Aviv szintén muzulmán föld-címmel feltett videójában Zavahri azt hangoztatja, hogy Washington lépése annak a bizonyítéka, hogy a tárgyalások és a megbékélés nem szolgálják a palesztinok érdekeit. Az al-Kaida vezetését a szervezet alapítójának, Oszama bin Ladennek a 2011-es halála után átvevő Zavahri a felvételen a palesztinok árulójának nevezi a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóságot, és híveit arra sürgeti, hogy fogjanak fegyvert. Donald Trump amerikai elnök világosan és egyértelműen beszélt, leleplezve a modern keresztesháború igazi arcát. A vele való együttműködés lehetetlen, csakis a dzsihád útján történő ellenállás – mondta Zavahri a terrorista és muszlim szélsőséges szervezetek megfigyelésével foglalkozó, amerikai SITE Intelligence Group szerint.
Izraeliek tízezrei tartottak felvonulást Jeruzsálemben a nemzeti büszkeség jegyében vasárnap, egy nappal az amerikai nagykövetség hétfőre tervezett Jeruzsálembe költöztetése előtt, amelyet Izrael megalapításának hetvenedik évfordulójára időzítettek.A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék jövendő államuk fővárosának, és ezért az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését Izrael javára meghozott egyoldalú döntésnek tekintik, amely szerintük aláásta Amerika közvetítői szerepét a béketárgyalásokon. Az Izraelbe delegált nyolcvanhat nagykövet közül a Háárec című izraeli újság honlapja szerint harminc vett részt vasárnap este a nagykövetség átköltöztetése alkalmából tartott diplomáciai fogadáson, amelyet az európai országok nagy többsége egyet nem értése jeléül bojkottált. Az európai uniós tagállamok közül négy nagykövet, Magyarország, Csehország, Románia és Ausztria nagykövete azonban részt vett a fogadáson, amelyet az izraeli külügyminisztériumban adott Benjámin Netanjahu miniszterelnök és felesége.
Forrás: MTI. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS