A négynapos útra induló zarándokokat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg.
Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a csíksomlyói búcsú és a zarándokvonat közösséget teremt, amire nagy szüksége van most Európának és a világnak. Nagy örömnek mondta, hogy a vonaton több mint kétszázötven fiatal is utazik, köztük Dél-Amerikából, a diaszpórából, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek. Az államtitkár arra kérte a zarándokvonat utasait, hogy közvetítsék a kereszténység örömét és szépségét, ezzel is erősítve az összetartozást a magyarok és más nemzetek között, eljuttatva az üzenetet Románia és az ortodoxia felé is.
A Boldogasszony vonatot Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadják. A zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz. Az ünnepi szentmise szónoka Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke lesz. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
No gallery template found!Forrás:MTI, Fotó:Horváth Péter Gyula/ Pestisrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS