Tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt a 16 éves fiatalt, akit ma előzetes letartóztatásba is helyezett a Veszprémi Járásbíróság a sólyi gyermekgyilkossággal összefüggésben. A rendőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy néhány részletéről. Azt is megerősítették, hogy az elkövető a hajmáskéri F.F. (mi már korábban konkrétabban megneveztük, F. Ferencről van szó). A Veszprém megyei rendőr-főkapitány számos az interneten, illetve sajtóhírekben keringő téves információt cáfolt. Nem találtak a kamasznál másik kislányt, egyáltalán nincs másik eltűnt gyermek, és egyedüli elkövető a gyanúsított, nem keresnek mást az ügyben. A PestiSrácok kérdésére dr. Tarcsa Csaba az indítékról szólva annyit mondott, hogy az elkövető és az áldozat ismerték egymást, a gyilkosság hirtelen kialakult érzelmi döntés volt. F. Ferencet három alkalommal hallgatták ki, legutóbb hétfőn délelőtt, a helyszínen. Részletes beismerő vallomást tett és együttműködő a hatóságokkal.
Rögtön a sajtótájékoztató elején leszögezte a főkapitány, hogy nem adnak teljes körű tájékoztatást, kegyeleti okokból, illetve a nyomozás érdekében sem, ugyanakkor fontosnak tartották, hogy eloszlassák azokat a téves információkat, álhíreket, amelyek elterjedtek a történtek óta.
Olyan fals információ is terjedt, miszerint az elkövető szobájában egy másik gyermeket is megtaláltak, akit eltűntként kerestek. Továbbá azok a sejtetések is, hogy több elkövető lehet. Tarcsa Csaba hangsúlyozta, hogy szexuális erőszakról sincs adat a nyomozás jelen állása szerint. Arra a kérdésre, hogy miért vette le gyilkosa a kislány ruháit, a nyomozás érdekében és kegyeleti okból sem felelt. Azonos okból, érthető módon az elkövetés módszerére sem tértek ki.
Rendőrök, tűzoltók, vadászok, polgárőrök, mintegy százan keresték az eltűnt kislányt
Május 18-án este az édesapa tett bejelentést a rendőrségen, hogy eltűnt a 8 éves kislánya. A család és a falubeliek egy ideje akkor már keresték faluszerte a gyermeket. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a kutatást, készenléti rendőrökkel, társszervekkel, a katasztrófavédelemmel és polgárőrökkel valamint vadászokkal kiegészülve, összesen mintegy száz fő. Bevetettek rendőrkutyákat, továbbá helikoptert is.
Több személyt is kikérdeztek, köztük volt, aki látta a kamasz fiúval a kislányt. Ez alapján három teóriát állítottak fel arra, mi történhetett. Hajnali 2 óra körüli időben találták meg a település határában a kislány egyik cipőjét és további nyomokat, amelyek leszűkítették a lehetőségek körét. Háromnegyed 3 körüli időben találtak rá a kislány holttestére a Királyszentistván melletti zsilip közelében, a patakban. Egyértelmű volt, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett.
Néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki első kihallgatása során azonnal beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vasárnap, a második kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, amit hétfőn délelőtt helyszíni kihallgatáson megerősített.
Az elmúlt napokban folyamatos volt a rendőri jelenlét mind a két teleülésen, Sólyban és Hajmáskéren is. A rendőrség számára is fontos, hogy mielőbb megnyugodjon a két falu lakossága – hangsúlyozta dr. Tarcsa Csaba.
No gallery template found!Vezető kép: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Facebook
Twitter
YouTube
RSS