Közleményt adott ki Gyurcsány Ferenc pártja, amelyben azt írják, Pintér Sándor belügyminiszterhez fognak fordulni valasztas.hu portál összeomlása miatt, amely mögött szándékosságot sejtenek.
Bár már másfél hónap telt el a választások óta, a Demokratikus Koalíció a mai napig nem tért napirendre az eredmény felett, ha nem választási csalást emlegetnek és nem a határon túli magyarokat gyalázzák, akik miatt szerintük Orbán Viktor pártja újra kétharmados többséget szerzett, akkor a valasztas.hu informatikai rendszer hibáival vannak elfoglalva. Ami a lényeg, hogy napirenden tartsák a témát.
Most éppen az az aktuális penzum, hogy szerintük túl későn kezdték tesztelni a valasztas.hu terhelését, és a hibák szerintük lehet, hogy nem is véletlenül következtek be.
Közleményük szerint másfél hónappal a választás előtt kezdődtek a valasztas.hu oldalt kiszolgáló rendszer terheléses tesztjei. A tesztek rendszeresen lesújtó eredménnyel záródtak, amelyekről a teszteket végző cég tájékoztatta az NVI kapcsolattartóját – írják.
A Demokratikus Koalíció szerint elfogadhatatlan, hogy hiába tudott az NVI a milliárdokból fejlesztett rendszer hibáiról hónapokkal a választás előtt, mégsem oldotta meg azokat idejében. A DK írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándor Belügyminiszterhez, hogy megtudjuk: hanyagság, esetleg szándékosság áll-e az ügy hátterében. A kormány tervei között szerepelt-e a valasztas.hu oldal összeomlása, hogy ezzel káoszt okozzon az amúgy sem tiszta választás körül? Tudni akarjuk, hogy kik az eset felelősei!
Vezető kép: Gyurcsány szavaz, MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS