Ady óta tudunk a percemberkék létezéséről. A kisebbség-többségi kormányváltó liberális média azonban mára elmondhatja magáról, hogy sikeresen kitermelte nekünk a másodpercembereket. Ők azok, akik percenként pontosan hatvanszor képesek újabb és újabb bődületes és ocsmány magyarellenességet kitermelni magukból, hogy aztán kaján mosollyal szájuk szélén figyeljék, mekkora hullámokat volt képes a nihil vizébe dobott kőagyuk kelteni. A másodpercemberek egyik legkarakteresebb archetípusa, méltán híres a Bőtös Botond díjas Tóta W. Árpád, akinek gondolatai olyan gyorsan szaporodnak, mint gennykeltő baktérium az agaragar táptalajon.
Tóta W.-t korábban sem lehetett objektív elfogulatlansággal, avagy lángoló hazaszeretettel vádolni. Tovább megyek. Ha pár évtizeddel előbb születik, valószínűleg Szamuelyék is kidobták volna őt maguk közül túlzott radikalizmusa miatt. Az „Így gondozd a magyarodat!” szellemiség örököse már sokszor bizonyította, hogy méltó utóda szellemi elődeinek. Jó párszor sikerült már beletörülnie taknyát-nyálát a magyarságba, hogy aztán tapsvihar közepette foglalhassa el méltó helyét a hazaárulók díszes páholyában. Talán még pár könnycseppet is elmorzsolt titokban, meghatódva saját maga kegyetlenségén. De a buzgó tettvágy nem pihen, és valahogyan mindig sikerül saját önmagát maga alá ásnia. Nem cáfolt erre rá legutóbbi publicisztikája sem, elérve ezzel szakmai mélypontjának negatív csúcsát. Íme, egy részlet Tóta W. Árpád Ne szülj robotot, te szűz című írásából:
“Tömeges szülesztést rendezni ma, anélkül hogy minőségi, sőt világszínvonalú képzést tudnánk adni a legszegényebb cigány gyereknek is, nemzeti öngyilkosság lenne. A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel.”
Nem állítom, hogy Tóta W. maga lenne az Antikrisztus. De hogy határozatlan idejű munkaszerződésben áll vele, az egészen biztos. Máskülönben a nemzetmentő mázba öltözött kolléga, mint a baloldal ifjú titánja, hogyan is venné a bátorságot arra a sejtetésre, hogy a kormány az embert csupán munkaerőnek, egyfajta mozdulatlan mozgatóként, felülről működtethető biomasszának tartja? Nem tudok felidézni olyan cikket, amelyben egy jobboldali közíró nyíltan leírta volna, hogy mondjuk a munkásréteg egyszerű emberanyag, de ha még utalt is bárki erre, azért az mégiscsak más, amikor egy felnőtt emberekből álló társadalmi csoportot vegzál valaki, és más, ha ártatlan csecsemőknek megy neki. Pontosabban nem nekik, hanem a potenciális anyáknak, hogy ne szüljenek erre a világra, mert felesleges. Teszi mindezt egyfajta predestinációs próféta módjára. Hiszen ő csak jót akar. Félt minket és tanít. És ebben a pátosszal teli pózban tényleg minden benne van, ami antikrisztusi.
„S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád” (Friedrich Nietzsche)
Mindeközben az Index a kivándorlást népszerűsítő rovatot indít a fiataloknak. Öt nappal a választások után. Erre mondja azt az ember, hogy ez már olyasfajta sötétség és mélység, amibe nem akar belenézni. Nem akarja megérteni és látni sem akarja, csak azt érzi, hogy valahol ez már nem emberi. Ez egy sötét, kulturális szakadék. Minden szakadékok ősanyja. A gyökereit vesztett írástudó tudatos és előre megfontolt támadása az ellen a kollektív tudat ellen, amely tudatba ő maga is beletartozik. A favágó, aki maga alatt vágja a fát és a saját mentőcsónakjába egyre nagyobb kéjjel lyukat vágó tébolyodott. Egyfajta intellektuális szeppuku, amiben még az is elvérzik, aki csak messziről nézi. Ez maga az antihumánum kvintesszenciája. Ezzel nem akarom privilegizálni az összes jóérzést a jobboldalnak, mert ez nem fedné a valóságot. De az biztos, hogy ilyesfajta ártó szándékkal jelenleg kizárólag a baloldalon találkozhat az ember. Amit pedig lát, sok esetben már nem is a cinizmus, hanem maga a vegytiszta gonoszság.
Márpedig itt az ideje, hogy egyszer és mindenkorra határt szabjunk ennek a fajta gonoszságnak! Nem tömjént égetve, vagy ego te absolvo-t kiáltva, hanem pusztán az emberi humánum nevében. Minden megszületett és meg nem született magyar ember nevében. Legfőképp pedig – és ne féljünk kimondani – azok nevében, akik egyetértenek a kormány népességpolitikájával, és mindenben támogatják azt. Hiszen az mégiscsak nonszensz, hogy bármiben is javuló tendencia mutatkozik, annak az ellenzék, mint egy dúvad, ész nélkül nekimegy. Ez esetben a kormány népességfogyás-elleni politikájának.
Az az egyszerű tény persze sem Tóta W.-t, sem a neki buzgón bólogató társait nem érdekli, hogy ha nem születik több gyerek, az nem Orbán Viktornak lesz rossz, hanem mindannyiunknak. Nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogyan a felperzselt föld típusú hadműveletek ellenség-kiéheztető taktikájával járulékosan együtt jár az anyaország népének éhezése is. Csakhogy a tótawéisták mindezeket nem értik. Helyesebben mondva őket mindez egész egyszerűen nem érdekli. Jövőképük saját mihaszna létük végével le is zárul. Nem foglalkoztatják őket olyan elvont ideák és gondolatok, miszerint milyen országot hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. A másodpercemberek bánatukban a kardjukba dőlnek, ha mondjuk, nyer egy meccset a magyar foci-válogatott, és elfojtott kárörömmel telve járnak örömtáncot, ha kiesünk. Halálosan lesújtja őket, ha négy százalék felett van a negyedéves GDP, ellenben pezsgőt bontanak, ha kivonul a magyar piacról egy gyár, és néhány-száz ember elveszti a munkahelyét. Minden annak a relációja, hogy ami a nemzeti oldalnak rossz, az jó nekik. Viszont nem nevezhető felelős ellenzéki politizálásnak. Ezt úgy hívják, hogy aberráció.
Tóta W. nem arról ír, és nem arra reflektál, hogy a jobboldaliaknak sincs gyereke, bár ha már itt tartunk, a személyes példamutatás elvét tekintve érdemes megnézni Orbán, vagy a lengyel elnök családi állapotát, szemben a nyugati, globalista vezetők családi helyzetével. Tóta W. egyszerűen és félreérthetetlenül – a demográfiai válság kellős közepén – azt mondja, hogy a magyarok ne szüljenek gyereket, mert felesleges és különben is, minden erre irányuló törekvés eleve kudarcra van ítélve.
A Tóta W.-féle liberális szellemi eszköztár a trianoni határokon is átnyúlik. Ennek egyszerű oka van, mivel a határon túliak a legutóbbi választáson nyíltan kifejezték voksaikkal a kormány melletti szolidaritásukat. A másodpercemberek pedig nem tehetnek mást, mint hogy nyíltan felvállalják a külhoni magyarokkal történő szembehelyezkedést. Ezt diktálja a kétdimenziós politikai lét etikettje. Minden ettől eltérő viselkedésmód két, számukra szörnyű következménnyel járna. Az első, hogy összetett módon kellene gondolkodni, ami egy igen fárasztó és időigényes feladat. A második, hogy egyet kellene bizonyos kérdésekben érteni Orbán Viktorral, ami maga lenne a megvalósult rettenet. Mindezt elkerülendő és sokkal egyszerűbb megoldás, ha a Szíriából, Afganisztánból, Bangladesből származó, a zöldhatáron át illegálisan hazánkba érkező migránsokat a keblükre ölelni és közben a határon túli magyar testvéreinket gyalázva és pocskondiázva a sárba tiporni. Hát így töltik ki perceiket a magyarság lemmingjei.
A valódi probléma nem az, hogy Tóta W. Árpád megírta ezt a publicisztikát, de még csak az sem, hogy előtte számos hasonlót írt már. Az igazi probléma abban rejlik, hogy létezhet olyan felelős szerkesztővel ellátott országos sajtóorgánum, amely ezt leközölte. Rendkívüli nagy szükség volna úgynevezett nemzeti minimumokra. Bármelyik normális országban, ahol egy olyan történelmi csapás érné a nemzetet, mint esetünkben Trianon, a minimum volna az elszakított területeken élő nemzettársak felé tett szolidaritás. Minimum a gyermekvállalás támogatása is. De ahol a nemzet demográfiai problémáját egy Tóta W. kívánja megoldani, ahol frakciók létéről vagy nemlétéről egy Bősz Anett dönt, és ahol a politikai morált egy Gyurcsány Ferenc szabadon próbálhatja a saját képére formálni, ott nem sok helye van a rációnak.
Miután pedig a publicista jól kidühöngte magát, szomorúan kell rájönnie, hogy ma sem sikerült feltalálni a liberális szellemi fertőzés vakcináját. Nem tehet mást, mint várja a következő bicskanyitogató nemzetgyalázást, amelyet lehet, hogy épp ebben a pillanatban ír serényen egy másodpercember, vagy egy nyugati fényes elme.
Fotó: mandiner.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS