Az utóbbi néhány napban már Szlovéniában is megjelentek a nagyobb csoportok. Jól látható tehát a tendencia: tavasz elején meggyengült a török-görög határ védelme, nem sokkal később elérték Boszniát az embercsempészek és a bevándorlók, most pedig már Szlovéniába, tehát a schengeni övezetbe is utat találtak.
Egy üresen álló, befejezetlen épület emeleteit takarították a Vöröskereszt munkatársai Bihácson. Hamarosan ezekre a szobákra is szükség lesz, folyamatosan érkeznek ugyanis a városba az újabb illegális bevándorlók. Selam Mizdic, a Bihácsi Vöröskereszt titkára elmondta: egy hónapja még mindössze ötven migráns volt, most pedig 450-en vannak. A titkár hozzátette: egyedül vannak ebben a helyzetben, nagyon fontos lenne a rendőri jelenlét. Elmondása szerint vannak migránscsoportok, amelyek agresszíven viselkednek és a saját elképzeléseiket próbálják ráerőltetni a Vöröskereszt munkatársaira.
A horvát határhoz közeli boszniai településen az elmúlt hetekben nőtt meg drasztikusan a migránsok száma. Főleg egyedülálló férfiak érkeztek. Számukra a segélyszervezetek, azért alakítottak ki a városon kívüli ideiglenes szállást, hogy ne az utcákon verjenek sátrat, és ne zavarják a helyieket.
Nem sokkal messzebb, Velika Kladuša-n is hasonló a helyzet. A negyvenezres várost szinte ellepték a migránsok. Több százan vannak, a nekik kialakított táborban, de az utcán, a parkban és az éttermekben is lehet velük találkozni. A helyiek aggódnak, azt mondják, napról-napra többen vannak. Bár a Boszniában várakozó bevándorlók azt állítják, hogy az országban maradnának, végül amint tudnak, továbbállnak. A salakovaci táborba szállított mintegy 300 migráns közül, néhány nap alatt több mint 70-en szöktek meg. Nagy valószínűséggel mindannyian a horvát határ felé indultak.
Forrás:hirado.hu, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS