A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a Soros-hálózat a magyar igazságszolgáltatást is befolyásolja azzal, hogy migránspárti érzékenyítő tanfolyamatokat tart bírósági dolgozóknak.
Hollik István, a frakciószövetség szóvivője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a Helsinki Bizottság olyan bevándorláspárti érzékenyítő tréningeket tart, amelyek egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy a migránsok szemszögéből, az ő érdekeiket képviselve érzékenyítsék a bíróságok dolgozóit. Elmondása szerint a tanfolyamokon a menekültjoggal, a bevándorlás egyes jogi eseteivel kapcsolatban adnak tanácsokat, ami egyszerre felháborító és megengedhetetlen. A politikus hozzátette: a menedékkérelmekkel, kiutasítással kapcsolatos ügyek többsége a bíróságokra kerül. Nem nehéz feltételezni, hogy ezzel a Helsinki Bizottság célja az igazságszolgáltatás befolyásolása, a bírók megtévesztése azért, hogy minél több bevándorlót tudjanak Európába hozni. Hollik István hangsúlyozta, fennáll a veszélye annak is, hogy egy-egy konkrét ügyben egy Soros által fizetett jogász, aki migránsokat képvisel, adott ügyben olyan bíróval kerüljön szembe, akinek az érzékenyítését ő végezte. Ezzel egyértelműen veszélybe kerül a bírói függetlenség – tette hozzá a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.
Forrás: MTI. Fotó: Fidesz.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS