A demokrácia szégyene az ír népszavazás – e cím alatt fejti ki véleményét a 777blog.hu az írországi abortuszügyi referendummal kapcsolatban. A lap szerint az írek bebizonyították, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, ha nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére.
A szavazás az abortusz legalizálásnak megosztó kérdését vitte a katolikus ország népe elé. A referendumon feltett kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt gyakorlatilag kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozott. Az ír szavazók 66,4 százaléka a születendő gyermekek alkotmányos védelmének eltörlése mellett döntött. Az eddig hatályban lévő írországi jogszabály volt a legszigorúbb Európában.
Nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem volt indok az abortuszra. Egyetlen kivételes esetben engedélyezték a terhesség megszakítását: ha a terhesség veszélyeztetet a várandós nő életét. Ellenkező esetben az abortusz 14 évi börtönnel büntethető.
Emiatt, évente több ezer ír nő utazott külföldre, hogy megszakítsa a terhességét.
A 40 választókerületben leadott valamennyi szavazat összesítése szerint a résztvevők 33,6 százaléka szavazott nemmel. Az igenek egy kivétellel az összes körzetben többséget szereztek, egyedül Donegal megyében voksoltak többen az abortusz tilalmának feloldása ellen. A főváros, Dublin egyes részein az igen szavazatok aránya elérte a 79 százalékot.
A voksoláson a választásra jogosultak több mint 64 százaléka vett részt, ami az egyik legmagasabb részvételi arány az írországi népszavazások történetében. Az igenek kétharmados fölénye némi meglepetést okozott, mert a szavazás előtt közzétett közvélemény-kutatások az abortusz liberalizációjának 56-58 százalék körüli támogatottságot jósolták. A végeredmény kihirdetése után ezrek gyülekeztek Dublin belvárosában, hogy az igenek győzelmét ünnepeljék.
A szavazás előtt a kormány ismertette a szavazókkal az abortusz legalizálását kívánó törvénytervezetet miszerint a 12. hétig bármilyen indokkal elvégezhető az abortusz. Amennyiben pedig komoly esély áll fenn az anya egészségének mind fizikai mind mentális károsodására, a 6. hónapig! Ki kell emelni a mentális egészséget, hiszen Angliában és Walesben 2016-ban az esetek csaknem 97 százalékát azaz közel 180 000 abortuszt azzal az indokkal végezték el, hogy a várandósság veszélyezteti az anya mentális egészségét! E szerint tehát olyan 6 hónapos babákat fognak abortálni az anya mentális egészségére hivatkozva, akik életben maradásáért mindent megtennének az orvosok, ha koraszülöttként jöttek volna a világra. Amennyiben úgy értékelik, hogy a várandósság kockázatot jelent az anya életére, vagy mentális és fizikai egészségére akkor a 9. hónapig el fogják végezni az abortuszt.
Leo Varadkar ír kormányfő a hivatalos eredmény bejelentése után azt mondta, hogy történelmi nap a referendum Írország számára, és “az igenek a következő generáció érdekében kerültek többségbe”.
Az ír nőkkel szembeni több évtizedes rossz bánásmódot nem lehet meg nem történtté tenni, viszont a népszavazással biztosították, hogy ennek ne kelljen tovább ismétlődnie.
- mondta a miniszterelnök, az ultraliberális poiltico.eu-nak.
Hozzátette, hogy biztosítja mindazokat, akik nemmel szavaztak, hogy Írország továbbra is ugyanaz az ország marad, csak egy kicsit toleránsabb, nyitottabb és tiszteletteljesebb hely lesz.
Az emberek kinyilvánították, hogy egy modern országnak való modern alkotmányt akarunk, hogy megbízunk a nőkben, és hogy tiszteletben tartjuk, hogy helyes döntéseket hoznak a saját egészségügyi ellátásukat érintő kérdésekben.
Persze nem mindenki osztozik az önfeledt örömben. Írország egyik legnagyobb abortuszellenes szervezete “történelmi jelentőségű tragédiaként” értékelte a referendum eredményét. A Savethe8th azaz a Mentsük meg a 8. alkotmánymódosítást kampányszervezet elnöke, John McGuirk a miniszterelnökkel vitatkozva azt mondta az ír televízióban:
sokaknak lesz olyan érzése Írországban, hogy egy teljesen más országban ébredtek fel.
A 8. alkotmánymódosítás nem teremtette meg a születendő gyermekek élethez való jogát – csupán elismerte ezen jog létezését, ami mindig is létezett, és mindig is létezni fog. Amit az ír szavazók tegnap támogattak az egy történelmi mértékű tragédia. Azonban egy helytelen dolog nem válik helyessé csupán a többség támogatása miatt – idézte az abortuszellenes szervezet véleményét a 777blog.hu írója, Zaymus Eszter A demokrácia szégyene az ír népszavazás című cikkében. A demokráciára ugyanis sokszor utalnak, mint egy abszolút jó és elérendő rendszerre. A tegnapi ír népszavazás bebizonyította, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, amennyiben nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére. Zaymus Eszter írása végén megemlíti:
Tegnap minden egyes írországi abortuszért felelőssé váltak azok, akik a születendő gyermekek alkotmányos védelme eltörlése mellett szavaztak.
David Quinn, az életpárti Iona Institute vezetője pedig a következőt osztotta meg Facebook oldalán:
Ha az eredmény 99-1 lett volna, akkor is az lenne a helyzet továbbra is, hogy a születendő gyermeknek morális joga van az élethez, akkor is, ha a törvény azt most meg is tagadja. Továbbra is rá kell mutatnunk ennek az új törvénynek az igazságtalan természetére.
Forrás:777blog.hu/politico.eu, Fotó:napidoktor.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS