Elfogta a rendőrség annak a migránsokat szállító furgonnak a sofőrjét, aki két nappal ezelőtt többszöri figyelmeztetés után sem volt hajlandó megállni, ezért a rendőrök rálőttek, két gyerek pedig megsebesült – közölte Davor Bozinovic belügyminiszter pénteken. Sajtóértesülések szerint külföldi állampolgárról van szó, akit horvát területen fogtak el a hatóságok, és aki azóta az erdőben rejtőzködött.
A tárcavezető nem osztott meg több információt az újságírókkal. Kiemelte azonban, hogy a rendőrök szakszerűen jártak el, és nem tudhatták, hogy furgonban emberek vannak. Az eset még szerdán késő este történt, a Plitvicei-tavaktól délre, a boszniai-horvát határtól nem messze, Donji Lapac körzetében. A hatóságok fel akartak tartóztatni egy furgont, amelynek a sofőrje megpróbálta elgázolni az útakadályt felállító rendőröket, akik ezért rálőttek. Ezt követően a sofőr kiugrott a kocsiból, és az erdőbe menekült. A mikrobuszban 29 iraki és afganisztáni migránst találtak, köztük tizenöt gyereket, ketten a lövésektől megsebesültek. Egy 12 éves fiút és egy 12 éves lányt arcon talált a rendőrök fegyveréből származó golyó. A kislány sérülései nem voltak súlyosak, ő pénteken elhagyhatta a kórházat. A kisfiút meg kellett műteni, jelenleg pedig egy zágrábi kórházban van. A migránsok nemzetközi védelmet kértek Horvátországban.
A rendőrség csütörtökön Zágrábban tartóztatott fel egy német rendszámú furgont, és embercsempészetért letartóztatta annak szerb állampolgárságú sofőrjét. A gépkocsiban 11 afganisztáni migránst szállított. Szerda óta négy horvát állampolgárt is őrizetbe vettek a hatóságok, szintén embercsempészetért. Ők Boszniából próbáltak meg migránsokat Horvátországba csempészni.
Forrás: MTI; fotó: magyarhirlap.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS