Egy esemény margójára

Guerre aux cons, paix aus trus-de cul
(Háború a hülyéknek, béke a segglyukaknak)

Engels levele Marxhoz  1869. június 22-én

(A fenti idézet miatt kéretik Marx és Engels elvtársakat, valamint mai követőiket feljelenteni, nem engem!)

Mindazoknak, akiket érint, továbbá azoknak is akik csak szeretnék ha érintené őket bizonyára örömhír, hogy kezdődik a jeles évi buziparádé, már hozzáférhető a műsor is, melyet „50 civil szervezet és magánszemély” szervezett; mint olvashatjuk. Nagy buli lesz minden bizonnyal.

Ott láthatjuk majd a keresztényeket, mint Lukácsi Katalin, a demokratákat, mint Gyurcsány és az összes többi feltűnési viszketegségben szenvedő közéleti celebet. Külön izgulok, hogy a megcukisodott Jobbikból ki fog coming outolni a parádén. Szinte biztos az is, hogy ott vonulnak majd a Forbes magazin ominózus listáján szereplő bátor magyarok egytől-egyig. Lesz közülük aki von Hause aus jelenik meg és lesz aki csak úgy. Nagyszerű alkalom ez nekik, hiszen rövid időre és méltó társaságban úgy tehetnek, mintha léteznének. Sajnos fájón fog hiányozni az amerikai nagykövetasszony, hogy táncokat lejtsen, de hát változnak az idők. Amúgy ha az új nagykövet-jelölt, ez a Cornstein nevezetű kövér zsidó táncolna a menet élén, akkor jobb érzésű buzik bizonyára riadtan haza is mennének.

A keményvonalas buzikon kívül ott fog lejteni tehát a haladó értelmiség, azok, akik a minap is tisztelegtek a proletariátus nagy tanítói, Marx, Engels és Lukács emléke előtt az MTA Filozófiai Intézet rendezésében.

Pedig ha tudnák…

Zárójel. Buli volt. Az MTA Filozófiai Intézetében Lukács Györgyről a hazánkban világhírű filozófusról és a ’68-as eseményekről beszélgettek az arra hivatottak. Az összejövetel címe a semmitmondó „1968 és a magyar filozófia” volt, pedig szerintem sokkal kifejezőbb lett volna a „Lukács, vagy 1968 volt kártékonyabb?” elnevezés. A résztvevők koreloszlását szemlélve, az emberben olyan érzés támad, hogy egy jótékonysági eseményt lát, ahol a „Kun Béla” úttörőcsapat pajtásai szórakoztatják a szociális otthon lakóit, az ápoltak vén füleiknek oly kedves, az ifjúságukat idéző régi műsorszámokkal. A lakók pedig felbuzdulván ezen, korukat feledve, visszaszórakoztatják őket. Öregember nem vénember. Avagy: a vén kecske is megnyalja a sót. Szép lehetett. Zárójel bezárva.

Miután továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haladók alapvetően nem olvasták/olvassák a marxizmus klasszikusait – ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy ennyire rajonganak értük – megfogadtam, hogy a napi aktualitások kapcsán igyekszem számukra megvilágítani idoljaik véleményét az aktuális eseménnyel kapcsolatban.

Emlékeztem rá, hogy egyszer már nagyon jót röhögtem ezzel kapcsolatos vélekedésükön; ki is túrtam Engelsnek 1869. június 22-én Marxnak írt levelének egy részletét, mely szó szerint emígyen hangzik: „Az Urning[1], amit küldtél, nagyon fura szerzemény. Nagyon természetellenes kinyilatkoztatások ezek. A pederaszták kezdenek szerveződni, és kezdik felmérni, milyen erővel bírnak az államban. … Guerre aux cons, paix aus trus-de cul – ez lesz a jelszó mostantól. Még szerencse, hogy mi magunk túl öregek vagyunk ahhoz, hogy attól kellene tartanunk, hogy e párt győzelmekor fizikailag kell kifejeznünk a győzteseknek hódolatunkat. De az ifjabb generáció! Egyébként csak Németországban történhet meg, hogy egy ilyen fickó a nyilvánosság elé állhat [és] elméletet alkothat ebből a mocsokból…”

Látnoki szavak.

A dicső felvonulás láttán – bizton állíthatjuk – Marx és Engels elvtársak forognak a sírjukban, és nehezen lennének elképzelhetőek, amint szivárványos zászlók alatt az első sorban vonulnak „Hátulról a kizsákmányolás ellen” feliratú táblákkal. Ők még egy boldogabb korban éltek, mikor az efféle dolgok néhányak meglehetősen undorító magánéletét képezték és elképzelhetetlen volt, hogy ebből valamiféle össztársadalmi ügy kerekedjék. Híre sem volt még akkoriban a pszichológiának, amely megcsócsálva a kérdést, szemünkbe köpte azt, mint „az ember” elfogadandó tulajdonságát. Erről Lukács elvtárs egyébként így ír: „ha megkezdődött a pszichológia szerepe az életben, akkor vége az élet minden egyértelmű becsületességének”. És valóban.

Visszatérve a nagyszerű eseményre, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az elérte célját.

Beletörődtünk, hogy egy agresszív kisebbség – összefogva a korszellemet képviselő, szórakoztató iparrá degradáló un. „kultúrával” – rákényszerít bennünket, hogy némaságba fojtsuk undorunkat. Erőt vett rajtunk a kártékony tolerancia, mely arra kényszerít, hogy feladjuk elveinket és közömbösen elinduljunk egy úton, melyről nem lesz visszafordulás.

***

[1]     Engels itt valószínűleg egy bizonyos német jogász, Karl Heinrich Ulrichs „Argonauticus” című művére utal. Az “urning” szót Ulrichs alkotta, jelentése: férfi(ak)hoz vonzódó férfitípus. Szerintem találóbb, mint a „meleg”.