A bandavezér és a sofőr között lezajlott telefonbeszélgetés szerint a főnök leszögezte, 100 ezer eurót “bukik”, ha megállnak és nem ér célba a szállítmány – hangzott el a csütörtökön folytatódó vádbeszédben a 71 migráns halálát követelő halálkamionos tragédia perében. Az ügyész elmondta, az elkövetők pénzéhségére és cinizmusára jellemző, hogy a tragédiát követően még két fuvar szervezését indították el, a végrehajtásra azonban már nem volt idejük.
Folytatta vádbeszédét az ügyész csütörtökön a “parndorfi ügyben” a Kecskeméti Törvényszéken. Schmidt Gábor azt mondta, a 71 migráns halála az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott “szándékegysége miatt következett be“. A vádirat 26 vádpontot, az embercsempészek 33 szállításának leírását tartalmazza, ezek közül a 25. a parndorfi tragédia. A perben 14 ember ellen emeltek vádat, közülük a parndorfi eset miatt négy embert minősített emberöléssel vádolnak. A vádlottak közül tizenegyet letartóztattak, a hetedrendű, a tizenkettedrendű és a tizennegyedrendű vádlott szökésben van.
Schmidt Gábor ügyész csütörtökön vádbeszédében elmondta, az embercsempész bűnszervezet tagjai – a tizenegy bolgár, két afgán és egy bolgár-libanoni állampolgárságú vádlott – 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttattak illegálisan Nyugat-Európába. vádirat szerint a bűnbanda 2015 júniusától napi rendszerességgel csempészett embereket Németországba és Ausztriába, személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. A határt Hegyeshalomnál lépték át az embercsempészek, majd Parndorf közelében megálltak, és a hűtőkamiont hátrahagyva távoztak a helyszínről. Az ügyész közölte, kezdetben 4-5 tagú csoportokban folyt az emberek csempészése, ezzel a vádlottak fejenként akár 3500 eurót is bezsebelhettek, de a pénzéhség, a kapzsiság egyre nagyobb csoportok összeállítására ösztökélte őket, végül ez vezetett a tragédiához. A vádirat szerint a Lajosmizsén vásárolt használt hűtőkamion eleve alkalmatlan volt emberek szállítására. A négy fő vádlott, köztük az afgán bandavezér mindezzel tisztában volt, mégis útnak indították a kocsit. A betuszkolt emberek hiába dörömböltek a zárt rakodótér falán, levegőért kiáltva, a főnök telefonos utasítására a kocsi nem állt meg, így az indulás után néhány órával szörnyű szenvedések közepette mindannyian megfulladtak.
A bandavezér és a sofőr között lezajlott telefonbeszélgetés szerint a főnök leszögezte, 100 ezer eurót “bukik”, ha megállnak és nem ér célba a szállítmány
-mondta az ügyész. Hozzátette, a vádlottak igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget, de bebizonyosodott, tisztában voltak azzal, hogy emberek élete forog veszélyben. Cinizmusukra jellemző, hogy a halottakkal teli kamiont magára hagyva elmenekültek, és ezután még két fuvar szervezését indították el, a végrehajtásra azonban már nem volt idejük.
A per eddig 156 millió forintjába került a magyar államnak (tolmácsok, ügyvédek, nyomozási munka, szakvélemények, igazságügyi elmeorvosi vizsgálatok). Jádi János bíró elmondta, a védőbeszédek után, várhatóan június 14-én hirdetnek ítéletet.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS