Litvániában, Lettországban, Lengyelországban, Oroszországban, Csehországban és Romániában is kimutatták már az Európában terjedő sertéspestist. Idén tavasszal Magyarországot is elérte az emberre veszélytelen, disznókra viszont halálos kór. Hazánkban két megye érintett. Először Heves megyében találták meg a vírust, ott nyolc esetben állapították meg azóta a betegséget, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig két esetben. Az első esetet idén április 21- én regisztrálták, egyelőre csak vaddisznók esetében. A NÉBIH magyarországi esetek között olyan fertőzött vaddisznót is talált, amelyben annyi vírus volt, amellyel egy millió másik sertést is képes lenne megfertőzni – hangzott el az ATV-n.
A betegség Afrikából indult, ahol a közönséges varacskos disznó és egyéb vaddisznó fajok, valamint kullancsok terjesztik. Innen valószínűleg emberi beavatkozással áthajózott a Kaukázus térségébe, ahol elsőként Grúziában ütötte fel a fejét, majd Oroszországon és Ukrajnán keresztül elérte Európát – idézik fel a csatorna honlapján.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az állategészségügyi hatóság szakemberei a vadásztársaságokkal szorosan együttműködve mindent megtesznek, hogy megfékezzék a betegség terjedését.
A vírusnak a határokon való feltartóztatása gyakorlatilag lehetetlen. Ha vadgazdálkodási oldalról nézzük ezt a dolgot, akkor a vaddisznók nem ismerik az országhatárokat – mondta az ATV-nek Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára.
Most az országot zónákra osztva, veszélyességi szempontból külön kezelve vezettek be vadászati korlátozásokat, vagy éppen intenzív gyérítéseket a vaddisznóállomány tekintetében, miközben folyamatosan figyelik az elejtett egyedeket. „Azokon a területeken, ahol a vaddisznó vadászata még engedélyezett, ott a vaddisznóból mintát kell beszolgáltatni, ezt laboratóriumi vizsgálat követi. A NÉBIH szakemberei megvizsgálják és a laborvizsgálat visszaérkezésének függvényében lehet a vaddisznó testet, vadhúst értékesíteni”- magyarázta a szakember.
Az ATV stábja bejutott a NÉBIH zárt laborjába, ahol a virológiai laborvezető elmondta, magyarországi esetek között nem egyszer találták azt, hogy a vírus sűrűsége elérheti a 10-14-es kópiaszámot is, ami óriási mennyiséget mutat.
A házi sertésektől vett mintákban nem találtak a betegségre utaló tüneteket.
Ennek ellenére a vírus miatt Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Ausztrália, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét. Ami igen érzékenyen érintheti a Magyar mezőgazdaságot és a húsipart egyaránt. Az áprilisi bejelentés óta, mindössze egy hónap alatt 10%-ot esett a sertéshús felvásárlói ára.
A vírus az ágazatnak viszont óriási károkat okozott már eddig is, és mire levonul, szakértők szerint ez az összeg a 10-11 milliárd forintot is elérheti.
atv.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS