Az elmúlt 24 órában feloszlott a soproni Jobbik, és gyakorlatilag megszűnt a terézvárosi alapszervezete – írja a Magyar Idők. Tegnap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is bejelentette, támogatják Toroczkai Lászlót a Mi Hazánk Mozgalom létrehozásában.
Kijelenthető, hogy a Jobbik VI. kerületi alapszervezete megszűnt
– fogalmazott a terézvárosi Jobbik elnöke, aki többedmagával kilépett a pártból.
Dohány Gábor közleményében azt írta, a Jobbik elmúlt években bekövetkezett irányváltása és a pártban az elmúlt hónapokban végbement események miatt, a Toroczkai László pártból való kizárása óta eltelt időszakban a terézvárosi Jobbik 24 tagjából 16-an kiléptek.
Dohány mellett a távozók között van három alelnök, egy korábbi országgyűlési képviselőjelölt, egy volt polgármesterjelölt és a volt választókerületi kampányfőnök. Sajtóinformációk szerint egyébként rajtuk kívül többen is fontolgatják távozásukat, vannak, akik a napokban jelzik a párt vezetésének, hogy otthagyják a Jobbikot.
Dohány Gábor közleményében azt is írta, a távozók többsége a továb-biakban a Mi Hazánk Mozgalomban kívánja folytatni a politikai tevékenységét. – Találkozunk június 23-án Ásotthalmon – zárta sorait a terézvárosi Jobbik volt elnöke.
Hasonló döntés született Sopronban is, ahol a Jobbik helyi tagjai mindannyian kiléptek a pártból, így „a pártszervezet megszűnt létezni a hűség városában”. Ezt Gőbl Gábor leköszönő elnök, önkormányzati képviselő, megyei alelnök és Bendes Zoltán önkormányzati képviselő jelentette be.
Közleményükben felidézték, radikális jobboldali értékrenddel, erős nemzeti öntudattal bíró soproni emberek alapították a Jobbik helyi szervezetét tíz évvel ezelőtt, ám a párt utolsó másfél évben vitt politikája messzire került a tagok meggyőződésétől.
2016–18 között már nem kívánt senki a népfrontossá váló Jobbik tagja lenni Sopronban, így a 2012-es, majdnem negyvenfős tagság mára 14 fősre csökkent. – Vona Gábor pártelnök áprilisi lemondása reményt adott az eredeti – „csak a nemzet!” – irányvonalhoz való visszatérésre.
Megütközve vettük tudomásul, hogy távozása csak taktikai, hiszen szemérmetlenül kijelölte saját utódait, akik „tovább a megkezdett úton” mottóval kérték a párton belül a támogatást – fogalmazott a két kilépő. Hangsúlyozták, elfogadhatatlan, hogy Vona Gábor nem határolódott el a nevével fémjelzett, Toroczkai Lászlót lejárató Facebook-oldal ellen, inkább leplezetlenül igazolta, hogy a bukott politikai iránnyal való szakítás helyett a Jobbik továbbra is a liberális és baloldali erők felé tett gesztuspolitizálás továbbvitelében érdekelt.
Hozzátették, elhatárolódnak a szovjet időket idéző pártirányítási módszerektől is, a leszámolásoktól, a párt szakadását előidéző arrogáns vezetői döntésektől. Több már kilépett taghoz hasonlóan a soproniak is támogatják az Ásotthalmon zászlót bontó Mi Hazánk Mozgalmat.
Tegnap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is közölte, delegáltak útján részt vesznek a Mi Hazánk Mozgalom június 23-ai, ásotthalmi zászlóbontásán. Barcsa-Turner Gábor vezetőségi tag közleményében azt írta, Toroczkai Lászlót támogatják az új kezdeményezésében, a Mi Hazánk létrehozásában is.
– A HVIM fő feladatának tekinti a pártpolitikán kívüli közösségépítést és a normafelmutatást, de természetesen nem zárkózunk el a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésektől sem, amelyek valóban a nemzetünk érdekeit szolgálják.
A pártpolitika terepén tenni akaróknak, az országos politikában azonnali változásért küzdőknek a Mi Hazánk Mozgalmat, az ideálpolitikát képviselőknek pedig az örök érvényű eszmeiségen alapuló vármegyések harcos közösségét ajánljuk
– írta Barcsa-Turner.
Forrás: Magyar Idők; Fotó: kisalföld.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS