A haladó sajtó és a fejlett liberális gondolkodók által szélsőjobboldalinak tartott pártok több országban megerősödtek és hatalmi tényezőkké váltak az utóbbi időben. Az olasz példa a legutóbbi, ahol az embereknek elege lett az elmúlt évek, évtizedek önsorsrontó európai politikájából. Ezt az egyértelmű tendenciát a spanyol szocialista fordulattal próbálják tagadni, azonban nagyon szorít a spanyolcsizma, a tények semmilyen szocialista fordulatot nem mutatnak.
Spanyolországban Mariano Rajoy, spanyol jobboldali, konzervatív miniszterelnök 2011. decemberétől 2018. júniusáig vezette az országot. Már a megválasztása előtt politikai botrányt kavart az úgynevezett Gürtel-ügy, mely a jobboldali konzervatív Néppártot (PP) kettős könyveléssel, nagy mértékű korrupcióval vádolta, a nyomozás 2009 óta folyt, tehát még Rajoy megválasztása előtt kezdődött. A szövevényes ügybe belebukott az ekkor már harmadszorra is megválasztott miniszterelnök, akit a szocialista Pedro Sánchez követett a miniszterelnöki székben, 2018. június 1-én.
A 2015-ös választásokon ő volt Rajoy legnagyobb kihívója, de elbukott, a következő évben viszont ismét választásokat kellett kiírni, ugyanis a győztes konzervatív PP nem tudott kormányt alakítani, nem volt elegendő többségük a parlamentben. Mariano Rajoy ezért visszautasította a király felkérését, és nem mérettette meg magát a parlamentben miniszterelnök-jelöltként. Pedro Sánchez, mint a választásokon második helyen végzett Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kormányfőjelöltje ezzel szemben megpróbált létrehozni egy baloldali koalíciós kormányt, ám kísérlete kudarcba fulladt, a parlament nem szavazott neki bizalmat. Patthelyzet alakult ki, meg kellett ismételni a választásokat, melyet 2016 nyarára tűztek ki.
Az időközi választásokat megelőző 2016-os kampányban az El País, a legnépszerűbb, baloldali kötődésű spanyol újság egyszerűen bolondnak nevezte Sánchezt.
A 2016-os választásokon a konzervatívok több szavazatot kaptak, mint egy évvel korábban, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pedig történelmi vereséget szenvedett (ezt utánozta le a Martin Schulz vezette német SPD is 2017-ben). Végül Rajoynak sikerült kormányt alakítani, Pedro Sáncheznek mennie kellett a párt éléről, lemondott a mandátumáról is. A 350 helyes országgyűlésben csupán 84 helye lett a Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE).
Pedro Sánchez esküje feszület és Biblia nélkül (MTI/EPA/EFE pool/Emilio Naranjo)
Arra sokan nem számítottak, hogy Sánchez 2017-ben visszatér a párt élére, és egy évvel később miniszterelnök lesz belőle. Nem egyszerűen kisebbségi kormányt alakított Sánchez, hanem groteszk törpekormányt. Ne beszéljünk tehát semmilyen baloldali fordulatról, semmilyen ébredő szocialista válaszról, melyet a fake news kitartó képviselői hintenek el szerte Európában. Normális helyeken ezt puccsnak nevezik, ugyanis semmilyen választói felhatalmazásuk sincsen az internacionálét lelkesen éneklő Sánchez elvtárséknak. De hogy alakíthattak kormányt pont ők?
Az évekkel ezelőtt induló (2009), majd kilenc évvel később, 2018-ban, érdekes és fontos időpontban beérő korrupciós botrány segített, hogy a szocialisták bizalmatlansági indítványt nyújthassanak be, és azt szűk többséggel támogassa a parlament, 180 igen és 169 nem szavazat ellenében. Ezt követően Rajoy lemondott, a kormánypálcát pedig a bizalmatlansági indítványt benyújtó Sánchez vette át a szintén korrupciós botrányokban érintett PSOE vezetőjeként.
Az új miniszterelnök nem sok időt hagyott a tépelődésre, első intézkedései tökéletesen megmutatták az utat és az irányt, melyet Spanyolország az ideiglenes regnálása alatt felvenni szándékozik. Az ideiglenes szót rögtön zárójelbe is tehetjük, mert ugyan előrehozott választást ígért, de azóta egészen más nótát fúj a szocialista vezető. A pártja támogatottsága nem éri el a 20 százalékot, egy mostani választás csupán kudarcot hozhat számára, amely valóban illeszkedne a jelenlegi európai trendbe. Így tehát kitart a 84 képviselőjével 266 ellenében.
A spanyolok többsége új választást szeretne, de a májusi felmérések szerint a Sánchez vezette szocialisták csak a negyedik helyen állnak a közvélemény-kutatásokban. A Néppárt támogatottsága 19,5, az újbaloldali Unidos Podemosé 19,8, a liberális középpárt Ciudadanosé 29,1. Ez utóbbi párt nem támogatta Rajoy megbuktatását, új választások kiírását szerették volna, Sánchezt semmiképpen sem akarták miniszterelnöknek. Akárhogy is nézzük, a választók többsége nem kér Sánchezból és a szocialistákból. A miniszterelnök azonban nyíltan kijelentette, hogy a hatalomban szándékozik maradni 2020. júniusáig, vagy akár még tovább is.
A jelenlegi spanyol miniszterelnök nem véletlenül lett a szocialisták vezetője. Erős szocialista kötődésű családból származik, fiatalkorától kezdve a “párt” szolgálatát tartotta szem előtt. Apja és anyja is szocialista pártfunkcionárius volt, így termékeny talajra hullott a mag. Beszédes tény, hogy állítólagos jóképűsége segített sokat abban, hogy a kudarcok ellenére a párt vezetője lehessen újra. Mr. Jófiú – ahogy sokan hívják – a harcos baloldali eszméken és néhány megnyerő mosolyon kívül úgy tűnik, hogy mást nem tud felmutatni, ebben kimerül a repertoár.
A harcos baloldaliságot azonban már nem csak pártvezetőként tudja felmutatni, hanem a puccsszerű kormányra jutását követő bő két hét intézkedései is bizonyító erejűek. Már a hivatali eskünél színt vallott, amikor negyven év spanyol demokrácia szokásait rúgta fel azzal, hogy hiányoztak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület. Ezt még a kemény balos kormányok sem hagyták ki a ceremóniából, Sánchez azonban már a beiktatásánál meg akarta mutatni, hogy most valami egészen más következik. Kisebbségi kormány alakítása az emberek véleményének tökéletes semmibe vételével, utópista programok megvalósítása, valós felhatalmazás nélküli kormányzás, ahogy a kommunista elődök megálmodták.
2018. június 7-én felállt az új spanyol kormány, melynek 17 tagja közül 11 nő lett. Olyan tárcákat kaptak meg a hölgyek, mint a hadügy, oktatás, gazdaság, egészségügy, munkaügy. Természetesen a kötelező színes egyveleget a belügyminiszteri posztot betöltő, nyíltan meleg bíró tette teljessé. Így már neki tudtak látni a rengeteg feladatnak, melyet az egyre zsugorodó európai liberális élettér kínált és várt el tőlük.
2018. június 17-én az Aquarius befut Valenciába. A 629 illegális bevándorló egy része velük érkezett, a többieket olasz hajók hozták Valenciába. (MTI/AP/Alberto Saiz)
A beiktatást követően a migránsokat szállító, Aquarius hajó befogadásának ötletével indult a kormányzás. Az újonnan felálló, Salvini vezette olasz kormány ugyanis betartotta a szavát, az illegális bevándorlás megállítását komolyan vette, a migránshajót nem engedték be az olasz kikötőkbe, de a máltaiak is elzárkóztak a fogadásától. Sánchez azonban vállalta, hogy spanyol területen kiköthet a hajó és a migránsok is maradhatnak, ehhez Barcelona híresen bevándorlóbarát polgármestere, Ada Colau is csatlakozott, aki száz migráns befogadását vállalta úgy, hogy már most is helyhiánnyal küszködnek. Sánchez a döntését így magyarázta:
úgy is meg tudjuk védeni a határainkat, hogy nem sértjük meg az emberi jogokat. Rengeteg emberi jogi egyezményt írtunk alá és ezeket be is fogjuk tartani.
Ez a hozzáállás vélhetően újabb bevándorlók befogadását fogja majd jelenteni. Amikor már mindenhol elfogyott a türelem, Olaszország is a sarkára állt, a liberális Európának szüksége volt egy megbízható, régi szocialista iskolát kijárt vezetőre, akire még számíthat. Egy meggyőződéses marxista, szocialista pedig szembemegy a többséggel akkor is, ha majdnem mindenki szemben áll vele. Az eszme a lényeg, melyhez való hűségét azzal is bizonyítja, hogy új terve szerint Franco tábornok hamvait exhumálni akarja, és elszállíttatná az Elesettek Völgyének gigantikus mauzólemából, melyet még a spanyol diktátor építtetett. Ez a kérdés régóta terítéken van a spanyoloknál, de még senki sem nyúlt hozzá érdemben. Most ez is elkövetkezhet, hiszen Sánchez megerősítette, hogy kormánya el van szánva az intézkedésre a helyet pedig
a megbékélés és „a fasizmus elleni harc emlékhelyévé” akarja változtatni.
Eddig az új spanyol kormány megalakulása óta közel két hét telt el, azonban minden sztereotípiát igazoltak a kezdeti intézkedések. Az illegális bevándorlók befogadása, érdem helyett nemi és esélyegyenlőségi kvóták alapján osztott pozíciók és ragaszkodás a hatalomhoz, hogy valóra válthassák a társadalommal szemben álló utópikus terveiket. A kisebbségi kormány leszavazása a parlamentben ülő többi párt feladata, az erejük elvileg megvan hozzá, hogy megállítsák Sánchezt, az akaratuk lesz a kérdés.
Forrás: El País, hirado.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS