A közel-keleti konfliktusokról, a menekülteket befogadó politika szükségességéről és a vallási kisebbségek, köztük a mianmari rohingja muszlim kisebbség helyzetéről folytatott eszmecserét csütörtökön Alain Berset svájci elnök Ferenc pápával, aki a nap folyamán Genfbe érkezett a fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Egyházak Világtanácsának (WCC) ülésére.
A svájci államfő a genfi repülőtér egyik termében találkozott a katolikus egyházfővel. A svájci kormány közleménye szerint a találkozó középpontjában a vallási kisebbségek, köztük a mianmari rohingja muszlimok helyzete és a Közel-Kelet konfliktus sújtotta térségeibe békét hozó megoldások keresése állt. Mindketten beszámoltak egymásnak a Mianmarral szomszédos Bangladesben található menekülttáborokba tett látogatásukról, amelyekben a rohingja muszlim kisebbség csaknem egymillió tagja él. Berset és Ferenc pápa egyaránt állás foglalt a menekültekkel szolidáris, közös európai politika kialakításának szükségessége mellett – állt a közleményben.
A genfi ökumenikus imatalálkozón tartott első beszédében Ferenc pápa keresztény egységre szólított fel a megosztottsággal, a nézeteltérésekkel és a különböző egyházak között évszázadok óta tartó kölcsönös vádaskodásokkal szemben. A pápa üdvözölte a WCC fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából Genfbe meghívott dél- és észak-koreai keresztények delegációját, amely szerinte a látható jele a lehetséges egységnek a Koreai-félszigeten. A WCC-nek 348 tagja van, a szervezet protestáns, anglikán, ortodox, ókatolikus és egyéb egyházi közösségeket tömörít a világ több mint 110 országából, a római katolikus egyház azonban nem tagja, csak megfigyelői státussal rendelkezik.
Forrás:MTI, Fotó:Youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS