A jobboldali konzervatív oligarchák és “vidéki tanulatlan suttyók” épp ebben a pillanatban dörzsölik össze tenyerüket, arcukon kaján vigyorral – gondolhatják a baloldali értelmiség frontvonalban harcoló katonái. A napokban ugyanis egy kenyai menekülttábor berkein belül bántalmaztak és fenyegettek meg halálosan egy kisebb elszeparálódott migráns LGBTQXYZ csapat tagjait más, javarészt “orvoskutató” társaik a tolerancia jegyében.
Kenyában köztudott tény, hogy nem tolerálják a “másságot”, pontosabban fogalmazva mindent elítélnek ami egy kicsit is szivárványos, meleg, vagy az LGBT-család (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) bármely formáját is produkálja. A kenyai Kakuma migránstáborába ennek ellenére szép számmal érkeznek környező településekről is a homoszexualitásuk miatt félelemben élő menekültek. S ha már félelem, ennek hangot is adtak a hétvégén, amikor megrendezték a történelem első menekülttábor Pride minifesztiválját.
Nem sokkal a rendezvény végeztével az egyik ünneplő szúrta ki feltehetőleg egy ciszheteró, bigott migráns társa üzenetét:
Bármit is csináltok, fejezzétek be. Jó ideje tűrjük és csendben vagyunk. Hagyjátok el a tábort, így is megaláztátok a vallásunkat és tönkretettétek a gyerekeinket. Ha nem mentek el, egyesével fogunk megölni titeket. Ami sok az sok.”
A Pink News meleg hírportál információ szerint a csoport két tagját az eseményt követő éjjelen már fizikailag is bántalmaztak. És akkor most ennél a pontnál fel is merül a kérdés: ha ugyan egymással és másokkal sem toleránsok azok, akiket nekünk feltétel nélkül el kellene fogadnunk, akkor vajon ki fogja a végén a legrövidebbet húzni?
Forrás: Pink News; Vezető kép: Facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS