A kormány számára Magyarország az első, ezért akkor is megvédi a magyarokat, ha ez a Velencei Bizottságnak és a Soros-hálózatnak nem tetszik – kommentálta a Miniszterelnökség közleményében a Velencei Bizottság pénteken közreadott állásfoglalását. Hozzátették, a kormány kiáll a Stop Soros törvény mellett, nem vonja vissza és nem helyezi hatályon kívül azt, hiszen a törvény Magyarország védelmét szolgálja, és határozott fellépést tesz lehetővé az illegális migráció szervezőivel szemben.
A Miniszterelnökség közleményében arról ír, elfogadhatatlan, hogy vannak olyan bevándorlást segítő szervezetek, amelyek nyíltan az uniós és a magyar törvények kijátszására buzdítják a migránsokat, köztük olyanokat is, akik valójában nem jogosultak a védelemre.
Az illegális migráció szervezőivel szemben határozottan fel kell lépni, mert bűncselekményt követnek el, továbbá kárt okoznak Európának és Magyarországnak
-hangsúlyozták. Hozzátették, a kormány számára Magyarország az első, ezért akkor is megvédi a magyarokat, ha ez a Velencei Bizottságnak és a Soros-hálózatnak nem tetszik. A kormány kiáll a Stop Soros törvény mellett, nem vonja vissza és nem helyezi hatályon kívül azt, hiszen a törvény Magyarország védelmét szolgálja, és határozott fellépést tesz lehetővé az illegális migráció szervezőivel szemben.
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Velencei Bizottság ebben az ügyben nem jogi tanácsadó testületként viselkedik, hanem a Brüsszeltől és a bevándorlást szervező Soros-hálózattól már jól ismert politikai vádakat ismételgeti, és politikai nyomást kíván gyakorolni Magyarországra
-jegyezték meg. Úgy fogalmaztak, elfogadhatatlan az is, hogy a testület a társadalmi egyeztetés hiányát emlegeti, miközben Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol az emberek népszavazáson és nemzeti konzultáción is kinyilváníthatták akaratukat a migrációval kapcsolatban, és az áprilisi választáson egyértelmű felhatalmazást adtak a kormánynak és a parlamentnek arra, hogy védje meg az országot a bevándorlástól és lépjen fel az illegális migrációt segítő szervezetekkel szemben.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS