HND: Angéla európai megoldása és a migrációs vasmacska

„Azt hitted viccelnek, pedig igen…” – HND

Nem szóltam semmit, amikor mindenki örömködött és abban reménykedett, hogy Horst Seehofer, egykori bajor CSU miniszterelnök majd megváltoztatja a dolgok menetét és palotaforradalmat csinál Németországban. 2015 óta ezt már sokan hitték és legalább ennyien csalódtak benne.

PolgárPortál publicisztika

Bajorországban az órák fordítva járnak, legalábbis ezt képzelték az ottani őslakosok és azok is, akik valamilyen okból kifolyólag odaköltöztek és megpróbáltak beilleszkedni a „Liberalitas Bavarica”, a tipikusan bajor élni és élni hagyni klasszikusan konzervatív liberalizmusába. A tízmillió lakosú tartomány mindig is hagyományőrző és önfejü volt, ahol a dirndli és a laptop sose zárta ki egymást. A legmodernebb technika és ősi hagyományok, kedélyesség és sziklaszilárd konzervativizmus jellemezte ezt a valóban élhető és példamutató országot, akkor is, ha a többi német tartomány, amelyeket a sikeres bajorok tartanak el milliárdos támogatásaikkal, mélységesen vidékiesnek tartják és általában lenézik őket. Ismerős?

A tartomány eddig legkevésbé sikeres vezetője Horst Seehofer volt, akinek kormányzása alatt a CSU (Keresztényszociális Unió) egyeduralma többször megingott. Franz Josef Strauss, a legendás bajor honatya – Isten nyugosztalja! – piruettezik sírjában. Seehofer, akit újabban „Drehhofer”-nek, azaz forgó (szélkakas) hofernek neveznek, egyszer életében, 2010-ben egy népszerű tévékabaréban volt legutoljára igazán őszinte:

„Azok, akik döntenek, azokat senki sem választotta meg. Akiket megválasztottak, azok nem dönthetnek.”

Mintha egy összeesküvés elméletet hallanánk az egykori bajor miniszterelnök szájából! Az illegális invázió megindulása óta Seehofer megszámlálhatatlan esetben próbált meg fellépni a multikulti matróna hegemóniája ellen – sikertelenül. A büszke bajor oroszlán vinnyogó plüsscicává változott rövid időn belül és ez most sem lesz másként.

A Merkel által kért kéthetes határidő – az európai problémák megoldására – pontosan arra lesz elegendő, hogy az Európa Parlament és igen, a CSU-delegáltak által is már korábban elfogadott, és az európai kormányfők hozzájárulására váró határozat a dublini menekültrendszer megváltoztatására életbe lépjen, előreláthatólag 2018. június 28-a után. Az a dublini rendszer, amelynek szabályait egyes egyedül Magyarország tartotta és tartja be, s ráadásul a még mindig hatályos (!) előírások betartásáért marasztalják el hazánkat napi szinten.

Az új rendelkezés szerint, amelynek egyik fő célja az illegális migráció legalizálása, a migránsok a jövőben kiválaszthatják maguknak azt az országot, ahová menni kívánnak és a menekültügyi eljárást majd – az eddigiektől eltérően – az általuk kiszemelt országban kell lefolytatni.

Hurrá! – mondhatnák egyesek, mert akkor egészen biztosan senki sem fogja a V4-es országokat választani, de ez így csak féligazság. Ez a megoldás az első lépés lenne az európai központosított migránselosztó rendszer megteremtéséhez, hiszen ha a dublini szerződés alapelveinek megváltoztatásához mindenki hozzájárulna, akkor ezáltal a migránskérdés további centralizálásához alkotnak egy precedenst. A tervezett szupranacionális Európa első mérföldköve lehetne a migráció uniós szintű szervezése. Ahogy Merkel hangsúlyozza:

„Az európai rendelkezések felülírják a nemzeti törvényeket.”

Az új szabályozás egyik alappillére, a hihetetlenül bizarrnak tűnő „vasmacska”, tehát horgony passzus (németül: Anker). Bárki, aki az Európai Unió valamelyik országában képzeli el jövőbeli életét, az minden további nélkül hivatkozhat egy személyre (ez lenne a horgony/vasmacska), aki már egy adott országban él és akinek nem kell rokoni kapcsolatban állnia a betelepülni szándékozóval.

Egyszerűen megfogalmazva ez annyit jelent, hogy ha Ali a határon kijelenti, hogy Németországban (vagy bárhol másutt) ismer egy Abdul nevű fickót, aki a szomszéd faluban élő nagybácsijának a szomszédja volt, akkor jogosult a beutazásra az említett „Anker-Person”, tehát horgony-személy miatt. Ez a lehetőség minden eddiginél szélesebbre tárja Európa kapuit, és ne gondoljuk, hogy az új áradat csak az eddig favorizált Német- és Svédországot fogja érinteni! Annak érzékeléséhez nem kell ám ahhoz túl színes fantázia, hogy hirtelen mennyi új ismerős, cimbora él az európai migrációs-bazárban!

Sokan filozofálgattak arról, hogy Juncker vajon miért hívatott magához néhány enyhén renitensnek tűnő kormányfőt most, június 24-re? A megoldás csak az lehet, hogy a suttyomban kifőzött komplottok nagymestere, Jean-Claude meg fogja próbálni a kiválasztott politikusokat a V4 ellen fordítani és a dublini szerződés radikális megváltoztatásához előzetes hozzájárulásukat kicsikarni. A sokat idézett, 1999-ből származó junckeri mondat utolsó része pontosan erre az eljárási folyamatra  – is – utal:

„[…] mert a többség fel sem fogja, mit határoztunk el, s aztán csináljuk tovább, lépésről lépésre, addig, amíg már nem nincs visszaút.”

A dublini rendszer kétségbeejtően dekadens átírása, az eddigi gyakorlat – amelyhez hazánk mindig is ragaszkodott – megdöntése, és Európa hátba döfésének utolsó fejezete tökéletesen szinkronban van az ENSZ migrációs politikájával. Ez végső fokon az európai népesség lecserélését és/vagy háttérbe szorítását tűzte ki célul. Pedig az nyilvánvaló tény, hogy tíz- és százmilliónyi gazdasági migránst ez a kis kontinens képtelen felvenni, sem őket eltartani, sem munkát részükre biztosítani nem tud. Ilyesmi azonban nem érdekli az emberi jogi kártyával hadonászó fantasztákat. A selyemingbe bújt, kaviárt zabáló neo-bolsevikokat, akik a fejünk felett társadalommérnökösködnek, a tények sose zavarták.

Amiről azonban sajnos senki sem beszél, az az európai, vagy fejlett országokból érkező legális (!) áttelepülőkkel szembeni követelménykatalógus, akik horribile dictu egy fejlődő országban kívánnak – valamilyen oknál fogva, akár csak ideiglenesen is – letelepedni. Mert ilyenek is akadnak, méghozzá elég szép számban. Tehát érdemes volna ezzel is számolni, vagy legalább tisztában lenni, hiszen sokszor az ilyen fejlődő országok lakói keresik szerencséjüket az európai szociális hálóban.

Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki bármelyik fejlődő országba bevándoroljon? Vagy magas képzettség és egy nagyon jól fizetett – azaz európai/amerikai nagyságrendű – állásról szóló szerződés a befogadó országban; vagy rengeteg pénz, ami országonként száz és hatszázezer amerikai dollár közötti összeg előre megfizetését jelenti; szükséges továbbá, hogy minden, de minden személyes dokumentum – például anyakönyvi kivonat a befogadó ország nyelvére hivatalosan lefordítva – rendelkezésre álljon, illetve a származási országból egy – szintén hitelesen lefordított – erkölcsi bizonyítvány.

Amennyiben az új dublini rendszer életbe lép és Angéla megkapja végre az „európai megoldást”, valamint bónuszként a vasmacskáját is, az európai szociális rendszerekbe való betelepüléshez elég lesz, ha Ali – akinek az útlevele valahol elveszett – elmondja a határon, hogy van egy Abdul nevű cimborája a szomszéd faluból…

Vezető kép: ©Stefan Klinkigt német grafikus, szobrász, fotó- és festőművész baráti engedélyével