Az LMP nyári mozgólaborjának pénteki vitaelőadását megrazziázva kiderítettük, hogy a három önmagát 21. századi pártként definiáló vegyképződmény csúcsfejeinek (a jelen lévő Fegyőr, Szélbörni és a jobbikos frakcióvezető Lukács László) a mai napig sem sikerült felfogni a pirosfehérződ ugar rendkívül egyszerű politikai alapkauzalitását, azaz: négyévente miért, milyen rejtjeles okból erőszakolhatja őket ciszheteró, fehér férfiként, félrészegen, félpuhára felpolírozott dákóval Gyurcsány Ferenc. Mi meg, az egyetlen jelen lévő lakájpropagandista alakulatként Szél Börni rosszallása okán, még vágjunk boldog arcot, húzzuk meg magunkat és asszisztáljunk az úgynevezett “ellenzék” végtelenített 2 girl 1 cup-jához? Amikor az első pillanattól kezdve gyomorütésként ér a hányinger és az emésztőgödörből aljas módon felúszó politikai hullák negédes szaga. De ilyenkor, ezekben a különleges pillanatokban, mint kólagépből a visszajáró esik le a kérdés: de valójában kinek, minek az ellenzékei vagytok, ti? Mert nem, hogy Orbán Viktort nem értettétek meg, hanem még mindig úgy viszonyultok pl. a Fletóhoz is, mint a Saló c. filmben a szőke és hamvas kisfijjúk, a közös szexjátékokban mindig domináló fasisztákhoz. Valami freudi szerelemmel. Mert Ferencünk, a lassú viszikitűzön elpárologtatott hangján, az embermaszk mögül így szól hozzátok: “…én vagyok az apátok!” De Ő a kegyetlen és a gyermekeit gyűlölő, önző, alkoholista, bűnös apa, akit joggal utáltok, de attól még az apátok, ti meg a vérei maradtok. És ez biza’ így marad örökkön-örökké, drága feleim.
A Fidesz a magyar politika Real Madridja. Zsinorban három BL-győzelem. Sergio Ramos pedig a Real Madrid Orbán Viktora, aki pont olyan a nemfideszesek számára, mint a Salah-incidensben túlhevülő egyszeri púlos fotelultra, aki hisztérikus és izzó moráldührohamában a saját haverjaival vereti össze magát. A háromfejű sárkány diskurzusa ott folytatódott, ahol 2017 októberében abbahagyták egy hosszúra elnyújtott mosolyszünet erejéig (akkor még Vona Gábor a Szeretem Magyarországot Klubban egy esetleges Jobbik-LMP-Momentum szövetségről, együttműködésről beszélt). A beszélgetés moderátori szerepkörében a Kádár-rendszer belvárosi kabarékonferansziéainak visszakacsintós stílusában karmesterkedő Stumpf András állt, aki a választási vereséget kérte számon az LMP sasfészkében összegyűlt, ebben a (Szélbörni szavait idézve) “vérzivataros időkben” is az ellenállást képviselő hangadóktól.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A jobbikos Lukács szerint a megfejtés pofonegyszerű: olyan focipályán játszottak, ahol az ellenfél
ketrecharcot, dzsúdót, tékvandót művelt és egyáltalán nem a fair play szabályai szerint zajlott a mérkőzés”.
A fair play alapja Lukács szerint valamiféle folyamatos szakmai vita lehetne (az ilyen és ehhez hasonló felhangok igazolják az SZDSZ-ből a Jobbikba átültetett belsőségek meglétét), ami a zséjükért, a megélhetésért robotoló melósok és családjaik többsége számára olyan “pontleszarom” ügy és “ógyák, má’ meg valahogy” történet, mint az a “titok”, hogy mibű készül a baromfipárizsi. De az emberek is értik, hogy a lehető legtöbb esetben a szakmainak hangzó szövegek mögött, üres, tét nélküli moralizálás zajlik. Az meg még soha nem oldott meg semmit. Például a morál még soha, senki helyett nem vitte le szemetet. A valódi többség (és nem a Kossuth téren a semmiből, a semmibe teleportáló instantellenzéki) annyit lát az egészből, hogy a “gép forog az alkotó pihen”, és ennyi pont elég, mert kurvára nem kell más. De ezzel semmi baj nincsen, mert valójában ez nem az ő dolguk.
Nem lehet, hogy arról van szó, kedves Lukács elvtárs, hogy rossz sportágra neveztetek? És végig ti voltatok a rossz groundon?
Ha már újból a focis példához jutottunk el, akkor kénytelen-kelletlen hozzá kell tennünk: ezekre kevesebben kiváncsiak, mint az általunk is sokat kárhoztatott magyarfocira, ezt ne felejtsük el. És hozzá kell tennem:
még a magyarfoci is jobb allapotban van, mint az ellenzéketek. Soha nem reméltem, hogy ezt bármihez viszonyítva le tudom majd írni, de most valahogy mégis sikerült.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A Dzsobbik még mindig nem fogja fel és ez tragikomikus politikai jelenlétük alapja, hogy a Fidesz életképtelen, vastüdővel, művesével életben tartott, génhibás, torz klónjával nem lehet meghódítani a népet. Gondoljatok az “Alien: Feltámad a halál”-ban Ripley másolatainak sorsára. A hadnagy zilált, rémült tekintetére, amikor “testvéreire” talál. Emlékezzetek a lángszóróra. Naugye.
Ideje lenne ráébredni, hogy Magyarországon csak a Fidesszel lehet nyerni, ez már Orbán Viktor regnuma előtt is így volt. Ez a forma tud működni, ezt fogják megenni az emberek. A Kádár-rendszerrel szemben megjelenő idealizmusnak már nincsen jövője. Mivel mindhárom jelen lévő párt hadnagya elmondta, hogy idealistaként definiálják magukat és pártjukat, ezért elmondom egyszerűen: a Fidesz az a nő, akivel két-három sör után simán lefekszel és teszel az apró szépséghibákra, mivel nőt akarsz, ti meg csak egy nedves álom maradtok.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A szakpolitikai Wunderwaffe-n felbuzdulva Momóbandi elmotyogta, hogy ki tudja miért, mikor, kinek, de egyszer egy nyilvános fórumon szakpolitikaztak három, sőt négy órán át, mindenki nagyon élvezte, mert izgalmas és kimerítő élmény volt. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy valójában mi történt ott, mert a violák “programját” átrágva elmondhatjuk, hogy a társadalmi sci-fi tényleg izgalmas műfaj, általában szeretjük is, csak az nem szakpolitika, mert azt a Matolcsy csinálja, te hülyegyerek. A káposztalila, de mindig boldog teletabik elnöke tömören értelmezte át a kormánypárt migráció-ellenes kül- és belpolitikáját, újból megcsillogtatta elképesztő viszonyát a valóságból:
Orbán Viktor fél, kishitű és nem hisz az ezer éves magyar államban.”
Az eszmecsere (milyen szép kádári terminológia és annyira ide illik) során a hipszterszakállas Tinky Winky beszámolt arról is, hogy az ellenzéki média, konkrétan Kálmán Szolga olyan irreális, képtelen válaszokat taposott ki belőle (akár egy rafinált kihallgatótiszt), amelyekben Fegyőr sem hitt, mert tudta, hogy totális képtelenségek, csak ártanak a pártnak, az ellenzéknek. Ilyen volt például az, hogy a Momentum nyerni fog, megvan kormányzáshoz szükséges erő, tapasztalat satöbbi.
Lehet riányálni, de pont ilyen az, amikor a média zsarnokoskodik a politika felett. Ezért kellett nektek az a drága független, szabad sajtó, ugyi? Zabáljátok fel, amit kikértetek, tessék.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Mindig ott kap nyílt sebet és vérzik el az ún. européer-cosmoellenzék a Fidesszel szemben minden vitában és megmérettetésben, amely nem a virtuális, irreális, imaginárius térben zajlik le, ahol ugye maguk szabta szabályokkal játszhatnak és győzhetnek kismilliószor Európa örökké szabad tinédzserei. Ott a vita, a küzdelem vége, ahol megjelenik a valóság, a nem elferdíthető tapasztalat, amivel szemben felelősséget kell vállalni, amit nem lehet pusztán a vágyakkal, az nagyszabású, a remek, nagyszabású “belsőből” fakadó igényekkel megváltoztatni. Vagy, ha igen, akkor iszonyat sok munkával, amit senki nem fog más helyett elvégezni. Ha másra hagynánk, másra kényszerítenénk azt rabszolgaságnak hívhatnánk, ugyebár. Ez nem csak az elvont dolgokra érvényes. hanem a legprofánabb, a leghétköznapibb problémákra még inkább, olyanokra mint a fentebb említett szemeteszsák kidobása.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Nem azért lett rommá verve a “népfront”, mert a magyarok mucsai zsírparasztok, sárevő vidékiek (ahogyan ez az utalás és a nevetgélés szintjén itt, ebben a beszélgetésben is megjelent), akik nem érhetnek fel ahhoz a szabadsághoz, a freiheithez, az “erkölcsi nívóhoz”, hanem azért
mert már a genetikai kódjából hiányzik ezeknek a fészbúk algoritmusokkal operáló népművelőknek a felelősség felvállalása, a tapasztalat megbecsülése, a valóság (férfias) uralása, csak a rúgkapálódás, a hibák és bűnuk, a terhek másra hárítása, mert mindig van, lesz valaki, valami untermensch, aki majd helyettem cipeli, a feje fölé emeli azt a kurva nehéz, de kurva érdekes, önmagában értékes személyiségemet, ami nem érhet bele a kutyaszarba.
Már mind tudjuk, hogyan fogja a Fidesz négy év múlva újra legyőzni ezeket, de inkább itt és most jobb, ha elhallgatunk.
PS/SZDM; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS