A világ legjobb női pólósait fogadja szerdától a fővárosban a magyar női vízilabda-válogatott a Vodafone Kupa alkalmával, amely nagyon fontos felkészülési torna a barcelonai Európa-bajnokságra címvédőként induló nemzeti csapatnak. Ki mással csináltunk volna interjút, mint a magyar női vízilabda valaha volt legnagyobb alakjával, Stieber Mercédesszel, aki még játékosként költözött Olaszországba, most pedig az Imperia csapatát irányítja edzőként. Pihenésre nem volt ideje, ebben a szezonban egyszerre öt korosztályt irányított. Nagy álma, hogy egyszer a magyar válogatottat vezesse, de van ideje, nem siet sehová. Játékosként és edzőként is a világ legjobbja szeretne lenni. Előbbi már sikerült.
Hosszú évek óta Olaszországban, azon belül is Imperiában él, és a gyönyörű város női vízilabda-csapatát irányítja. Pontosan milyen tisztségben?
Idén már a nagycsapatnak is én voltam edzője. Bár év elején még úgy volt, hogy az A1 osztályban játszunk, két komoly szponzorunk visszalépett, nem tudtuk egyben tartani a csapatot, és az edző is elment. Ekkor vettem át. Egyszerre öt korosztályt irányítottam, ötven meccset játszottunk, nem volt egyszerű. Az összes mérkőzésen én meccseltem. A B osztályban játszottunk, de végül nem sikerült a feljutás. Jó tanulóév volt. Nagyon fiatal a csapatunk, az egyik lány tizenkét éves.
Tizenkét évesen a felnőttcsapatban játszik?
Igen. Nagyon ügyes, kiérdemelte, hogy kapjon pár percet. A legidősebb huszonegy éves, vannak érettségizők és így tovább. Kicsi a város, nem olyan nagy a merítési lehetőség. Vagy megtetszik a vízilabda, beleszeretsz és csinálod, vagy nem. A kislányaim megértették, hogy a komoly teljesítményhez legalább ötször kell edzeni a héten, és vállalják.
Ősztől is az összes korosztályt vezeti?
Öt korosztályt még egyszer nem szeretnék végigvinni, ez hatalmas munka. A tizenhét éveseket, a juniorokat és a felnőtteket vállalnám. Ez így nagyon megterhelő volt, a végére a lányokkal együtt nagyon elfáradtunk.
A magyar női vízilabda történetének legjobb játékosának tartják. Nem hiányzik a játék?
A meccsek hiányoznak, az adrenalin, a játék, de az edzések, a nyűg, a fáradtság nem.
Edzőként mi a nagy álma? A magyar válogatott?
Igen, lehet nagy álomnak nevezni, egyszer talán majd be fog teljesülni. De nem sietek. Mindig kell, hogy legyenek álmaink, céljaink, játékosként elértem, vagy majdnem elértem, amit terveztem.
Mindig az volt a célom, hogy a legjobb legyek, edzőként is ez.
Hogy érti azt, hogy majdnem? Az olimpiai bajnoki cím?
Igen. Amikor világbajnokok lettünk, akkor a vízilabda nem volt benne az olimpiai programban, így akkoriban az volt az álmunk, hogy vb-győztesek legyünk, azt elértük. Később az olimpiai arany lett a cél. Nem sikerült, de így is nagyon kerek a pályafutásom. Tudom, hogy mit értem el, és mennyit dolgoztam azokért a szavakért, mondatokért, amelyet az edzőktől, játékosoktól, ellenfelektől kaptam. Büszke vagyok erre.
Hogy látja, azzal a ’94-es világbajnok csapattal megnyerhették volna az olimpiát?
Szerintem igen.
A ’94-es évet nagyon elkaptuk, és az egy csodálatos válogatott volt, olyan kimagasló játékosokkal mint Rafael Irén, Szalkay Orsi, Eke Andi, de sorolhatnám az egész csapatot. De a válogatott mindig erős volt.
Nehéz lenne rangsorolni őket, mert amikor játszol és nyersz, abban a pillanatban az a legjobb.
A héten kezdődik a Vodafone Kupa, ahol Magyarország erős ellenfelekkel meccselhet, hogy ezután címvédőként induljon az Európa-bajnokságra. Mit vár?
Nagyon drukkolok a lányoknak, Bíró Attila most új csapatot épít, sokra vihetik. Kifejezetten biztató, hogy csendben készülnek, ez jót tesz, kicsit nyugodtabban tudnak edzeni.
Keszthelyi Rita akkor került be, amikor én másodedző voltam a válogatottnál. Most már ők a húzóemberek. Természetesen követni fogom az Eb-t, szurkolok a magyar válogatottnak, hogy sikerüljön, amit szeretnének.
A Vodafone Kupán az Egyesült Államok lesz az egyik ellenfél. Túlzás nélkül a legjobb csapat, kiemelkedik a mezőnyből. A nagy merítési lehetőségen, tökéletes fizikai felkészítésen túl mi ennek az oka? Mit lehetne eltanulni?
Már kiskoruktól nagyon komoly képzést kapnak, technikailag és fizikálisan is a csúcson vannak. Mindegyikük ugyanolyan szinten tud úszni, nagyon atletikusak. Mégis azt gondolom, hogy akkora fizikai különbség nincs, fejben dőlnek el a dolgok.
Nem remeg a kezük, csak az jár a fejükben, hogy nyernek. Nagyon pozitívan gondolkodnak, összetartó csapat, ha valaki bekerül újoncként, olyan mintha már régóta ott játszana.
És fekszik nekik a modern vízilabda. Mit gondol az új szabályokról, a változásokról?
Szerintem kevésbé látványos most a játék, nagyon sok a dulakodás, az erővízilabda dominál. Régebben biztos lassabb is volt a játék, de ha valaki ügyesebb volt, és jobban lőtt, sokkal inkább ki tudott emelkedni. Rossz szabálynak tartom az öt méteren kívül szabaddobást [öt méteren kívüli szabálytalanság után a szabaddobást kapura lehet lőni – a szerk.], ezzel szerintem szegényítik a játékot, kevesebb az improvizáció, a beindulás, leválás. Most vagy bedobjuk centerbe vagy a támadás végén rálőjük. Leginkább ez a két megoldás van. Azt hiszem, jót tenne, ha eltörölnék ezt az ötméteres szabályt, több mozgás lenne, több akció. Jobban kijönne a technika, ismét a jó, kiemelkedő játékosok kerülnének rivaldafénybe.
Amilyen Ön volt. Nem gondolkodik a hazatérésen?
Tavaly a Szentes hívott, négy-öt napot adtak a gondolkodásra, de végül nem jöttem.
Húsz éve élek Olaszországban, közel tíz éve Imperiában, ezt csak egy visszautasíthatatlan ajánlat miatt lenne értelme feladni. Nagyon jól érzem magam itt, próbálom átadni azt, amit tanultam az edzőimtől. Itt mondanám el, hogy az összes edzőmnek köszönöm, amit tanítottak. Mindenkinek, de hogy csak a válogatottról beszéljek, hadd emeljem ki a szövetségi kapitányokat, Konrád Janit, Tóth Gyulát és Faragó Tamást.
Nagyon sokat kaptam mindhármuktól. Igyekszem továbbadni.
Hogy megtalálja a saját Stieber Mercédeszét?
Igen.
A Vodafone Kupára ( június 27 – 29.) a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Magyar Vízilabda Szövetség oldalán lehet. Az interjú megjelenését a női vízilabda elkötelezett támogatója, a Vodafone Magyarország tette lehetővé.
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS