Matteo Villa a liberális brüsszeli Politico liberális portálnak írt véleménycikkében azt próbálja bizonyítani, hogy az emberek túlreagálják a bevándorlás kérdését, és sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki mint amennyit kellene. A bevándorlás veszélyességének figyelmen kívül hagyásáról, sőt a bevándorlás elfogadásáról és támogatásáról szóló cikkben az író adatok alapján szépíteni a migránsok okozta rémtörténeteket. Holott mint ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk a migránsok Európa szerte óriási feszültséget okoznak határokat nem ismerő bűncselekményeikkel.
A kutató Olaszország tények utáni bevándorlásvitája (Italy’s post-fact immigration debate című írásában kiforgatott adatokkal akarja bebizonyítani, hogy már nem számítanak a tények a bevándorlási vitában. Ezt az állítását több példával is megpróbálta alátámasztani. Elsőként azzal, hogy az olaszok úgy érzik, hogy az ország lakosságának 26 százaléka külföldön született, de a valós szám ezzel szemben csak 9,5 százalék. Emellett az olaszok 51 százaléka úgy érzi, hogy a hazájukba érkező migránsok száma ugyanannyi vagy magasabb az elmúlt hónapokban. De a valós számok esést mutatnak, hiszen idén 80 százalékkal kevesebben érkeztek, mint tavaly. A németek pedig úgy látják, hogy a bevándorlók között 40 százalékos a munkanélküliség aránya. A valós szám a cikk szerzője szerint alig 8 százalék. A szerző ezeket az adatokat arra használja, hogy szépítse a migránsok által elkövetett bűncselekményeket. Holott mint ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk a migránsok Európa szerte óriási feszültséget okoznak határok nem ismerő bűncselekményeikkel. A szerző azzal próbálja menteni a dolgot, hogy említést tesz arról,hogy rengeteg ember él rettegésben a bevándorlók megfélemlítő viselkedése miatt, majd hozzá teszi, hogy ezzel is foglalkozni kell és megértően kell kezelni a témát.
A 888.hu szerint a véleménycikk szerzőjének mélyenszántó következtetése az, hogy a hivatalos adatok és az emberek érzete közötti különbség a politikusok hazug szavaiból fakad. Tehát az emberek egyszerűen annyira hülyék, hogy bármilyen téves információval teljesen megvezethetőek.
A cikk konklúziója tehát semmi más, csak az eddig megszokott liberális óda miszerint az emberek tévednek, és az illegális bevándorlás mégsem olyan rossz dolog
– írja a 888.hu. Természetesen mint egy ehhez hasonló cikkben sem, úgy most sem kerülnek elő a liberális média hazugságai a bevándorlásról. Az írás azt hangsúlyozza, hogy mindenért csak és kizárólag a gonosz bevándorlásellenes politikusok a felelősek. Pedig a liberális elit évtizedeken át hazudott az illegális bevándorlással kapcsolatban, és olyan folyamatokat indított el, amelyeknek a következményeit ők sem feltételezték előre, és az így megszülető problémákra mindig utólag próbáltak megoldást keresni.
S hogy mennyire körmére égett a probléma a holland társadalomnak, bizonyítja a De Telegraaf a török választások utáni helyzetképe, amelyet ugyancsak a 888.hu idéz. Török migránsok nyilatkozatai árulkodóak:
Várd ki a végét! Már most mi vagyunk itt a főnökök. Nézz körül! Ez már Törökország, és mi folyamatosan egyre többen leszünk Hollandiában!
És:
Ezt ti tettétek lehetővé. Itt minden lehetséges. Ha előjogokat adtok az embereknek, akkor ne csodálkozzatok, hogy élnek azokkal.
És:
Erdogan azért jó nekünk, mert ő kiáll mellettünk. Hollandiában mi csak másodosztályú állampolgároknak számítunk, ami miatt itt nem érezzük magunkat itt otthon. De ettől még nem megyünk el innen.
Forrás:888.hu Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS