Egyelőre mélyen hallgatnak a haladó lapok a csütörtöki EU-csúcs valós eredményeiről, vagyis arról, hogy a V4-ek álláspontját sikerült keresztülvinni, tehát az ezután létrehozandó menekült táborokból senkit sem lehet áthelyezni az adott országból másik országba, annak beleegyezése nélkül. A nyugati médiában a sztori úgy jött le, mintha a maratoni tárgyaláson mindenkinek eleve is ez lett volna a véleménye.
Zárt migránsközpontokat fognak létrehozni az EU-tagállamokban, hogy feldolgozhassák a menedékkérelmeket, így határoztak a vezetők egy maratoni tárgyalás után a brüsszeli Eu-csúcson
– írja a BBC.
Ennél szaftosabb beszámolót pedig aligha találunk a nyugati média online felületein, hiszen a V4-ek évek óta képviselt álláspontjáról, a szuverenitás megőrzéséről, Orbán Viktorról szinte egy szó sem esik. Sőt, a kötelező kvóta kifejezést sem találhatja meg a kedves olvasó. Azaz nagyon úgy tűnik az európai vezetők rájöttek arra, hogy a visegrádi országok által képviselt álláspont megkerülhetetlen, még Emmanuel Macron is úgy próbálta beállítani a megegyezést, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Megtaláltuk a helyes egyensúlyt a felelősség és a szolidaritás között
– nyilatkozta Macron, mintha mindig is ezen az állásponton lett volna.
A hazánkat gyakran kritizáló lapok közül a Guardian például percről percre számol be a brüsszeli eseményekről, azonban Orbán Viktor nevét és hazánkra tett utalásokat nem igazán találhatunk, arról viszont írnak, hogy mennyire sikeres a közös álláspont, amellyel természetesen mindenki egyetért.
Talán egy fokkal kritikusabb az Express, a lap ugyanis egy egész cikket szentelt annak, hogy Orbán Viktor visszaállítaná a demokráciát Európában, a magyar miniszterelnököt pedig „vitatott vezetőként” említette. Hasonló álláspontra helyezkedett a HuffingtonPost. A lap úgy véli Orbán Viktor migránsellenes retorikája azért aratott sikert, mert a magyar miniszterelnök az elmúlt időszak választásai után már egy hasonlóan gondolkozó társaság közepén találta magát. A lap nem említi, mi lehet vajon az oka, hogy sorra nemzeti gondolkodású kormányok kerülnek hatalomra az uniós tagállamok parlamenti választásain.
Orbán Viktor videóüzenetet is küldött az eredményről, Brüsszelben ugyanis nem sokkal hajnali 5 óra előtt fejeződött be a migrációról tartott EU-csúcs első napja, amely a magyar miniszterelnök értékelése szerint a V4-ek álláspontjának sikerével zárult.
Az EU csúcson végül támogatást nyert álláspont tökéletesen harmonizál azzal, ami Magyarország Alaptörvényébe is bekerült két héttel ezelőtt. Az alkotmány új passzusa kimondja, hogy Magyarországra idegen népesség betelepítése hazánk kormányának beleegyezése nélkül nem lehetséges. Más kérdés, hogy bár a kényszerbetelepítési kvóta elbukott, annak egyelőre nincs jele, hogy a nyugat “haladó” balliberális vezetői letettek volna a migránsok folyamatos beengedéséről a kontinensre, így a fokozódó viták és feszültségek borítékolhatóak a jövőben is.
Forrás: BBC, Guardian; fordítás: PS, vezető kép: Breitbart
Facebook
Twitter
YouTube
RSS