Gera Zoltán visszavonulása után sem szakad el a labdarúgástól, ugyanis edzősködni szeretne. A döntését csütörtökön bejelentő, 97-szeres válogatott támadó szombaton az M1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott, utánpótlás- és felnőttcsapatok mellett is szívesen dolgozna.
Szeretném átadni a tapasztalatomat másoknak, főleg a 16-18 éveseknek, mert itthon az a kritikus életkor
– fogalmazott a 39 éves Gera, aki szerint a felnőttcsapatba való beépülés talán a legnehezebb egy játékos pályafutásában. Meglátása szerint vannak Magyarországon tehetséges labdarúgók, de kell, hogy külföldön szerezzenek tapasztalatot, mert csak úgy fogják tudni kihozni magukból a maximumot.
Csütörtöki bejelentésével kapcsolatban azt mondta, megkönnyebbült, sokkal nyugodtabb lett, hogy „már nem kell magyarázkodnia” azzal kapcsolatban, mikor lép ismét pályára.
A családom szerette volna, ha még egy évet játszom, próbáltak meggyőzni, de hajthatatlan voltam. Már nem tudtam volna azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól
– tette hozzá. Megjegyezte: a lányának megígért még egy, a góljai után védjegyévé vált szaltót, azt majd „vagy a búcsúmérkőzésén, vagy a kertben” még meg kell ugrania.
Addigra összeszedem magam
– mondta.
A válogatottal kapcsolatban legjobb élményének a 2016-os Európa-bajnoki szereplést tartja, míg angliai légióséveire úgy emlékszik vissza, hogy olyan volt, mintha egy szanatóriumban lett volna a családjával.
Ott csak a labdarúgásra kellett koncentrálnom, fantasztikus körülmények voltak, nagy nyugalomban éltünk
– nyilatkozta.
Sok élményt és barátot adott a labdarúgás, jó edzők és csapattársak vettek körül, az emberek szeretete sokat jelentett
– emelte ki Gera, aki megköszönte azt a rengeteg kedves szót, amit az elmúlt két napban kapott.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS