Elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik többször kiegészített intézkedési tervét, ezért okafogyottá vált a párt költségvetési támogatásának felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése. Ez ugyanakkor nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként, a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel – közölte az ÁSZ pénteken.
A számvevőszék honlapján Holman Magdolna főtitkár emlékeztetett: törvényi előírás szerint az ellenőrzött szervezeteknek a számvevőszéki jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül kötelezően intézkedési tervet kell készíteniük az ÁSZ megállapításai alapján. A Jobbik ugyan elküldte a tervét az ÁSZ-nak, de kétszer nem volt megfelelő, ezért a számvevőszék mindkét alkalommal visszaküldte azokat. A párt harmadik alkalommal küldött intézkedési tervéről az ÁSZ megállapította, hogy alkalmas a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok jövőbeli megszüntetésére, és hozzájárul ahhoz, hogy a Jobbik a jövőben a vonatkozó törvények betartásával gazdálkodjon.
A számvevőszék a január 8-án nyilvánosságra hozott ellenőrzésében megállapította, hogy a párt 2015-2016-ban nem biztosította a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, ezáltal nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását. Feltárták továbbá, hogy a Jobbik 2017 első félévében a működéséhez a jogszabályt megsértve 331,660 millió forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el
– közölte. Hozzátette, a párt költségvetési támogatásainak felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése okafogyottá vált, ez viszont semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy a Magyar Államkincstár júliustól megkezdte a Jobbik költségvetési támogatásának csökkentését a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt 331,660 millió forint értékű, tiltott pártfinanszírozás következményeként. Az ÁSZ felhívta a párt elnökének figyelmét, hogy a jogi személyektől származó, nem vagyoni hozzájárulás elfogadásának tilalmát nem az Állami Számvevőszék írta elő, hanem azt a 2014. január 1-jétől a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló párttörvény rögzíti.
A közlemény szerint a magyar politikai élet tisztasága, a korrupciós kockázatok csökkentése, a pártok részére rendelkezésre álló közpénz és közvagyon felhasználása szempontjából alapvető, hogy a pártok gazdálkodása törvényes, elszámoltatható és átlátható legyen. Kulcsfontosságú, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában résztvevő és közpénzeket használó pártok a törvényi előírások betartásával járjanak el, gazdálkodásuk más szervezetek számára is példamutató legyen. Emiatt az ellenőrzött pártoknak fokozott felelőssége és kötelessége a feltárt szabálytalanságok és hiányosságok megszüntetése, ezzel járulva hozzá a magyarországi közpénzügyek rendezettségéhez és a korrupciós kockázatok csökkentéséhez – írta Holman Magdolna.
Az Állami Számvevőszék törvényi előírás szerint kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. A döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok ellenőrzését a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan betartásával, az adófizető állampolgárok érdekében végzik
– tájékoztatott a főtitkár.
Az ÁSZ június első felében fogadta el a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Lehet Más a Politika intézkedési tervét, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt és a Magyar Liberális Párt intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találta.
Forrás: MTI; fotó: origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS