Miközben néztem az Orbán-Merkel sajtótájékoztatót Berlinben, egyfolytában az járt az eszemben, micsoda páratlan teljesítményt nyújt drminiszterelnökúr!
A találkozót nagy várakozás előzte meg Németországban. Zárójelben jegyezzük meg, nem csoda, hisz Közép-Európa fenegyereke látogat Berlinbe a kancellár asszony meghívására, Orbán, a rebellis magyar kormányfő, aki tántoríthatatlanul megy a saját feje után, zsarolni, megfélemlíteni nem lehet, lám, kiderült, hogy mégis csak igaza van a kerítésével, a betyárját! Ráadásul a német belpolitikai helyzet meglehetősen instabil, alig alakult meg hosszú hónapok után a német kormány, máris szinte kormányválságba navigálta magát, krízis krízist követ, a kormánykoalíció épp csak pár napja úszta meg a szétesést, de semmi nem oldódott meg, sőt! A német nép még tűr, de a mélyben már forrnak az indulatok, a volt kelet-németek nem átallják Orbánt éltetni és kancellárjuknak kívánni, a volt nyugat-németek egyelőre csendben vannak, s hogy mire gondolnak, nem tudni, de talán jobb is… zárójel bezárva.
A német mainstream média természetesen nem tétlenkedett, a beharangozásokban óva intették a derék németeket, hogy az arrogáns, szemtelen, pökhendi, populista, s kegyetlen Orbán majd miként őstulok, neki megy a kancellár asszonynak, és verbálisan felkoncolja, földbe döngöli, lelöki a szakadékba, de legalább is rendesen kioktatja és beolvas majd neki.
Igen, a magyar miniszterelnök megtehette volna. Minden erkölcsi, jogi és politikai alapja meglett volna rá. Megadhatta volna a kegyelemdöfést a politikailag padlóra került kancellár asszonynak, ha elmondja, lám-lám, én már 2015-ben mindezt tudtam, én szóltam, tetszett volna rám hallgatni, most nem itt tartanánk!
De nem tette.
Nem használta ki erőfölényét egyrészt mint lovagias magyar férfi, másrészt mint államférfi. Mint igazi úr, nem hozta megalázó helyzetbe Angela Merkelt, mint nőt, s mint válságban levő kormányfőt. De mindeközben világosan elmondta, és félreérthetetlenül tudatta: „nekem köszönni tartozol”, nem adom be a derekam, velem nincs alku, de nem hagylak cserben, ahogy és amiben tudok, segítek! Még akkor is úriember tudott maradni, amikor a sajtótájékoztató végén a kancellár asszony a szolidaritás hiányával vádolta meg.
Ami ezután következett, tanítani lehetne!
A magyar miniszterelnök, higgadtan, de „keményen, mint a jég verése”, visszavágott:
„A magyar határt a nap 24 órájában 8000 fegyveres ember védi. Hiába van megállapodás Törökországgal, ha ez a védelem nem lenne, naponta 4-5000 migráns érkezne Németországba, ezért ez komoly szolidaritást jelent Magyarország részéről”
Touché!
„Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik”, s kancellár asszony egy kínos mosoly-félével lezárta a sajtótájékoztatót.
A világ pedig leckét kapott, milyen egy igazi magyar úr, s csak mi magyarok tudjuk, hogy ez az a tartás, mely ezer éven át megtartotta Magyarországot.
Becsületbeli ügy volt, eine Frage der Ehre!
Vezető kép: Reuters © Francois Lenoir
Facebook
Twitter
YouTube
RSS