A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja. A kacsahajó csütörtök este a Missouri állam délnyugati vidékén fekvő Branson üdülőváros egyik taván borult fel és süllyedt el, fedélzetén 31 turistával.
Mike Parson, Missouri állam kormányzója megerősítette, hogy a katasztrófának eddig 17 halálos áldozata van. A térség meteorológiai szolgálata csütörtökön kora este ugyan viharriasztást adott ki, de szemtanúk elbeszélései szerint egy ideig szép idő volt, a vihar hirtelen, egyik pillanatról a másikra jött, az égbolt elsötétült és az erős szél a tó hullámait magasra korbácsolta.
Pénteken nyilvánosságra kerültek mobiltelefonokkal rögzített videófelvételek is, amelyeket a partról készítettek a süllyedő kétéltű járműről. Az egyik túlélő elmondta, a kacsahajón voltak ugyan mentőmellények, de a kapitány – aki túlélte a katasztrófát – azt mondta, felesleges felvenni ezeket. Egy szakértő véleménye szerint azonban nem biztos, hogy a mentőmellények megmenthették volna az embereket, ugyanis az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NTSB) szakemberei azt mondják, a kacsahajónál különös veszélyt jelent, hogy a hajó teteje sátorvászon, amelybe belekaphat a szél, és ha felborul a hajó, az utasok beszorulnak a vászon és a hajótest közé. A teljesen elsüllyedt hajót várhatóan hétfőn emelik ki a tóból.
Doug Rader seriff bejelentette, megindult a vizsgálat a tragédia körülményeinek feltárására. Vizsgálatot indított az NTSB is. Donald Trump elnök Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak és a tragédia valamennyi érintettjének.
Forrás: MTI; fotó: 6abc.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS