“Teljesen nevetséges lenne, ha nem szavaznák meg a jelentést, ami tényeken alapul és a demokrácia alapvető értékeit próbálja megvédeni” – állította saját jelentéséről Judith Sargentini. A zöldpárti politikusnő szerint nem is a migráció kezelésével van a legnagyobb gond hazánkban, hanem azzal, ahogy a kormány az állampolgárokkal bánik, akiknek korlátozza a pluralista médiához való hozzáférését, korlátozza a civil szervezetek működését, kriminalizálja a hajléktalanságot. Ez a kijelentése annyira egybevág a balliberális Mérce.hu unalomig ismert kliséivel, hogy felmerül a gyanú, hogy Sargentini esetleg megkérdezte, mit kell válaszolnia. Tájékozottságát még jobban demonstrálja, amikor arról beszél, félő, hogy Orbán Viktor elveszi a német befektetők illatszerboltjait.
Sargentini a Mérce.hu-nak adott interjújában arról beszélt, az Európai Bizottság Lengyelországgal szemben azért mert fellépni, mivel politikailag támogatottnak érezte magát, ellentétben a Magyarországgal szembeni fellépéssel. Utóbbi esetben ugyanis közbeszólhat az Európai Néppárt (EPP), amely Sargentini szerint a legfőbb akadálya hazánk elmarasztalásának. Hozzátette, a jelentésének elfogadásáról szóló szeptemberi szavazásnak is nagy kérdése, hogy az Európai Néppárt képviselői (Sargentini szerint több, mint felük nagyon aggódik) hogyan döntenek majd. Sargentini arról is beszélt, hogy bár szerinte a V4-ek egyetértenek a migráció kérdésében, más témákat illetően azonban megosztottak. Példaként említette a lengyel néppárti képviselőket, akik az ő oldalán állnak. Ugyanakkor úgy vélte,
teljesen nevetséges lenne, ha nem szavaznák meg a jelentést, ami tényeken alapul és a demokrácia alapvető értékeit próbálja megvédeni.
Amennyiben mégsem szavaznák meg a jelentését, az Sargentini szerint azt jelenti, hogy
először próbáltuk végigvinni a 7-es cikkely szerinti eljárást, de a Parlament úgy döntött, hogy kivonja magát a jogállamiságról szóló vitákból. Ha hagyjuk, hogy ez a jelentés elbukjon, nem adjuk jelét sem annak, hogy az, ami Magyarországon történik, “nem elfogadható”.
Sargentini elmondta, szerinte a fő probléma a magyar kormánnyal nem az, ahogy a migránsokat kezeli, hanem az, ahogyan a saját állampolgáraival bánik. Szerinte a kormány
korlátozza a polgárokat a pluralista médiához való hozzáférésben, korlátozza a civil szervezetek működését, kriminalizálja a hajléktalanságot. Hiba lenne azt hinni, hogy ez a vita a menekültügyről és a migrációról szól. Ez a magyarokról szól. Minden más valaki más narratívája.
A képviselőnő szerint akkor kezdett sérülni a jogállamiság Magyarországon, amikor elkezdték gyors egymásutánban módosítgatni az Alkotmányt. Sargentini arról is beszélt, Magyarország a többi V4-es országhoz képest normális növekedést produkál. Ugyanakkor szerinte amikor a jogállamiság sérül, a befektetési kedv csökken.
Magyarország nem az az ország, ahol biztonságosan fektethetsz be. A külföldi befektetők nem érzik magukat biztonságban. A német befektetők azonban még mindig szép üzleteket kötnek, amikor Magyarországon jártam, DM-eket, Aldikat láttam. De nem tudhatod, mindez meddig tart, ha valami félremegy. Mi van akkor, ha Orbán gondol egyet és elveszi a német cégektől az üzletet, hogy a barátainak adja? Azt is látjuk, hogy a képzett fiatalok Nyugat–Európába költöznek. Szóval a gazdasági növekedés nem garantált
– fogalmazott.
Úgy vélte, a normális szankció hazánk ellen az lenne, ha meg tudnák állítni a romlást. Mint kifejtette, a probléma azzal van, hogy nem tudja az Unió sem a megoldást arra, ha valaki azt mondja:
B*szd meg, nem érdekel, hogy nem biztonságos így vezetni, a büntetéssel meg majd akkor foglalkozom, amikor már megbüntetnek.
Végül arról beszélt a Mérce.hu-nak:
Mi készteti Orbánt azokra a dolgokra, amiket tesz? Nem hiszem, hogy ez hasznára válna az ország gazdaságának és polgárainak. Azt hiszem, ő és az őt körülvevők egyre gazdagabbá válnak. De hogyan tudsz foglalkozni valakivel, aki kiszámíthatatlan, és akinek nagyon mások az elképzelései arról, hogy mik szolgálják az érdekeit?
Forrás: merce.hu; fotó: theparliamentmagazine.eu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS