Azok hazudoznak, akik mindent megtettek, hogy összeomoljon a betegellátás – reagált a Fidesz-frakció a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatójára, melyen László Imre (DK) többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetés egészségügyi válsághelyzetbe fogja sodorni az országot. A Fidesz reakcióját változtatás nélkül közöljük.
Azok riogatnak és hazudoznak megint az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt mindent megtettek azért, hogy összeomoljon a magyar betegellátás. Gyurcsányék 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították, leamortizálták és bezárták a kórházakat, elvettek egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket. A Fidesz-KDNP 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, jövőre összesen 191 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint az idén, és 647 milliárddal több, mint 2010-ben. Folytatódik az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése, országszerte újulnak meg a kórházak, rendelők, és elindult Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja. A kórházbezárásról szóló álhíreket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ már napokkal ezelőtt cáfolta.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS