Olaszországot és Líbiát egyaránt érinti a Földközi-tengeren át Európába igyekvő migránsok problémája – jelentette ki kedden Elisabetta Trenta olasz védelmi miniszter, az ENSZ támogatását élvező tripoli egységkormány miniszterelnökével folytatott megbeszéléseit követően.
Trenta – a líbiai kormányfői hivatal sajtóosztályának közleménye szerint – Olaszországhoz hasonlóan Líbiát is olyan tranzitországként említette, amelyben a menedékkérők megérkezésükkor nem kívánnak maradni. Hangsúlyozta: Olaszország támogatja Líbia stabilitásának és biztonságának fenntartását, az észak-afrikai országban zajló nemzeti megbékélés menetét, akárcsak a demokratikus folyamatot.
Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök úgy vélekedett, hogy meg kellene erősíteni a határvédelmet Líbiai déli határa mentén. Szavai szerint éppen ebből az irányból érkeznek a migránsok Líbiába, hogy aztán a Földközi-tengeren keresztül Európa felé indulhassanak tovább.
A kormányfő felszólította Olaszországot, hogy támogassa országának azt a kérését, amely a Líbia ellen elrendelt fegyverembargó részleges felfüggesztésére irányul. Szarrádzs szerint a beszerzett fegyverekkel az olajlétesítményeket őrző, valamint a terrorizmus elleni biztonsági alakulatokat segíthetnék.
A felek megvitatták az együttműködés lehetőségeit az illegális bevándorlással szembeni harcban, valamint a líbiai haditengerészet és parti őrség támogatását is a szükséges felszereléssel
– mondta Mohamed Szallak kormányszóvivő a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón. Szallak szerint Olaszország megértést mutatott, amiért Líbia ellenzi, hogy területén uniós menekülttáborokat hozzanak létre.
Líbia Moammer Kadhafi diktátor rendszerének 2011-es bukása után mély káoszba zuhant, több rivális frakció is verseng az ország ellenőrzéséért, amely az Európába igyekvő bevándorlók fő tranzitállomása lett.
Az Európai Unió és az ENSZ fegyverembargót léptetett életbe 2011-ben Líbiával szemben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS