Elfogták, majd Magyarországra szállították a több évig Dominikán bujkáló, sokmilliárdos áfacsalási és más bűncselekmények miatt nemzetközi körözés alatt álló bissau-guineai „áldiplomatát”, F. Attilát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfi elfogása abból a szempontból is érdekes lehet, hogy korábban azt vallotta, egy 2010 előtti áfacsalás-sorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte és a feketepénzek egy része az MSZP-nél landolt.
A PestiSrácok.hu információi szerint elfogták, majd néhány hete Magyarországra szállították a több éve Dominikán bujkáló, többmilliárdos áfacsalási és más bűncselekmények miatt nemzetközi körözés alatt álló bissau-guineai „áldiplomatát”, F. Attilát. A férfi korábban azzal vált ismertté, hogy kiderült, több, mint kétmilliárd forintos áfacsalásban érintett, miután egy, a közreműködésével létrehozott cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar áruházláncok polcain azután jelentek meg ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket. Az áfacsaló társaságra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 2013 nyarán csaptak le, de az ügy nyolc gyanúsítottja közül senkit sem helyeztek előzetes letartóztatásba. Ez az ügy jelenleg azért áll, mert a nyomozók még mindig a külföldi jogsegély megérkezésére várnak.
Meg akarta öletni üzlettársát
A vállalkozó bűnlajstromához azonban nem csak gazdasági ügyek tartoznak, hiszen F. Attilát 2015-ben jogerősen emberölés előkészületéért is két éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, amely bizonyítottnak látta, hogy F. egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A táblabíróság már 2014 októberében döntést hozhatott volna a bűnügyben, ám a vállalkozó diplomáciai mentességre hivatkozott és kijelentette, ő bissau-guineai diplomata. Azóta kiderült, nem szerepel a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illeti meg az üzletembert, ezért a többi ügye mellett ez az eljárás is folytatódhatott a csaló ellen. F. azonban elfelejtett bevonulni a börtönbe, ezért a bíróság 2015 novemberében belföldi, fél évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Portálunk már akkor megírta, hogy Dominikán bujkálhat, sőt, telefonon sikerült is elérnünk a férfit. A szökés egyébként azért sem volt meglepő F.-től, mivel egy korábban birtokunkba került hangfelvétel szerint már évekkel ezelőtt is azzal hencegett, hogy hiába adnak ki ellene elfogatóparancsot, ha úgy akarja, soha többé nem tér vissza Magyarországra és végleg Dominikán marad. Nos, ez végül nem jött össze, hiszen értesüléseink szerint a vállalkozó már a fenti ügy miatt rá kiszabott szabadságvesztését tölti Magyarországon.
F. emellett érintett egy NAV-os pénzügyőr megismételt vesztegetési perében, igaz, a korábbi eljárásban elsőfokon felmentették a férfit, akit korábban szintén nem jogerősen öt év börtönre ítélték egy félmilliárdos adócsalási ügyben, melynek a megismételt eljárása ősszel kezdődik újra a bíróságon, miután a Fővárosi Ítélőtábla több vádlott esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést. Ez a félmilliárdos adócsalási ügy azért is pikáns, mert F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a többszáz milliós áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk. F. 2010 elején tett vallomását azzal kezdte, hogy miként keveredett elszámolási vitába egyik üzletfelével, az általa csak T. Gáborként ismert, de a vezetéknevét rendszeresen megváltoztató, másoknak Ráczként, Szabóként, Kertészként is bemutatkozó „erős emberrel”:
Több alkalommal is vitába keveredtem Gáborral, aki engem többször is megfenyegetett. Azt mondta, hogy ha nem fizetem ki az ő elmaradt hasznát, illetve kárát, akkor jönnek a fiúk és megölik a családomat és engem. Én ezektől a fenyegetésektől megijedtem, komolyan vettem és fizettem is neki.
F. Attila a nyomozóknak elmondta azt is, mikor ijedt meg igazán az állítása szerint Kóka Jánossal is kapcsolatban álló T. Gábortól:
Azért is tűntek hitelesnek a fenyegetései, mert a televízióban és napilapokban látható bűnügyek híreit Gábor már előző nap közölte. Többször nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra, hogy ő nagyon komoly ember, komoly politikai kapcsolatokkal, politikai védelmet élvez, és Kóka János személyes jó barátja. Például amikor Kóka János épülő házára Molotov-koktélt dobott valaki, Gábor már egy héttel korábban elmondta nekem, hogy ez fog történni, a fiúk a Kóka házára Molotov-koktélt fognak dobni. Az elmondása szerint azért történt, mert vitája volt Kóka úrral.
Ismert, 2007 decemberében ismeretlenek három Molotov-koktélt dobtak az akkori SZDSZ elnök, Kóka János Normafánál épülő házára. A benzines palackok okozta tüzet a biztonsági őr eloltotta. A hatóság ugyanakkor a cselekményt nem T. Gáborral, hanem Budaházy Györggyel és a Magyarok Nyilaival hozta összefüggésbe.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS