A migránsok kulturális kódolása eltérő az európaitól, és ez megmutatkozik a joghoz való hozzáállásukban is – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Kovács István ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Svédországban a gyermekházasságról vitáznak a választások előtt, egy törvénytervezet szerint ugyanis nem ismernének el semmilyen kiskorúval kötött házasságot, függetlenül attól, hogy azt az országon belül vagy kívül kötötték.
Európában alapvető jogelv a kiskorúak védelme, az iszlám országokban azonban természetes, hogy egy felnőtt férfi elvesz egy gyereket – mondta az igazgató.
Kovács István arról is beszélt, hogy Németországban változik a családegyesítésre vonatkozó törvény, és már nem alanyi jog lesz, hanem bizonyítani kell a köteléket. Emiatt nem csökken majd érdemben az emberáradat, hiszen a családegyesítéseknek köszönhetően multiplikálódik a bevándorlók száma, mivel 3-4-5 családtagot is behozhatnak – vélekedett az igazgató.
MTI, Vezető kép: AP/Olmo Calvo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS