Egy héten belül két álhírt is elterjesztettek a rendőrségről, a Belügyminisztérium és az ORFK azonban a tömeges leszerelésről és a túlóra-kifizetések leállításáról szóló hírt is cáfolta, illetve pontosította. A rendőrségi állomány érdemben nem csökkent, míg a túlórákkal kapcsolatban részben törvényalkotási feladat vár a parlamentre, valamint a rendvédelmi életpálya illetményrendszere nyújt megoldást.
Az elsőként futótűzként terjedő rémhír arról szólt, hogy január 1-jével tömeges leszerelések kezdődnek a testületnél, mivel megszűnik a túlóra kifizetése vagy lecsúsztatása, azaz úgy kell majd a hivatalos szolgálati időn túl is dolgozniuk a rendőröknek, hogy semmilyen ellentételezést nem kapnak. Ezt a Belügyminisztérium július 23-ai közleményében határozottan cáfolta. Eszerint 2015. július 1-jén lépett hatályba a rendvédelmi szervek túlszolgálatát is szabályozó törvény, amely szabadidővel vagy díjazással ellentételezte a túlszolgálatot 2018. december 31-ig. A rendvédelmi életpálya keretében, jövő év elejétől öt lépcsőben 50 százalékos illetményemelés következik, amihez törvénymódosításra is szükség lesz, így legvégül a törvényhozás dönti el, hogy marad-e a túlóra jelenlegi rendszere. Korábbi adatok szerint 2014-ben összesen 5,53 millió, 2016-ban már 8,44 millió órányi túlmunkát teljesítettek ott a rendőrök, akik ennek megfelelően az átlagon felül kerestek. A határvadász egységek felállásával azonban már nincs szükség túlórákra a műszaki határzár mentén, ám a tervszerű illetményemelés pótolja a túlórák hiánya miatti bérkiesést.
Egy, csak a nevében a rendőrökért működő Facebook-csoport a rendőrségtől július 31-én leszereltek számáról tett közzé egy további álhírt. Az ORFK Kommunikációs Szolgálata cáfolta az adatokat, majd a cáfolat megerősítésére saját statisztikai gyűjtéssel szolgált. Eszerint az idei év első felében 867 hivatalos állományú rendőr jogviszonya szűnt meg, beleértve a más rendvédelmi szervhez vagy a honvédséghez áthelyezetteket, a közös megegyezéssel vagy lemondással távozókat, a nyugdíjazottakat, a próbaidő alatt és egészségügyi okokból leszerelteket, illetve a fegyelmi okokból elbocsátottakat. A rendőrség hivatalos állományának feltöltöttsége július 1-jén 97,8 százalék volt, a pontos létszám minősített adat, de 45 ezer fő körül van. Aggodalomra a száz százalék körüli feltöltöttség mellett azért sincs ok, mert a Nemzetvédelmi Egyetem rendőrtiszteket képző közrendvédelmi szakára tavaly hétszeres volt a túljelentkezés, míg a rendőr-szakközépiskolákban két-háromszoros a túljelentkezés.
Forrás: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS