Ukrajna megtagadhatja a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem magyarázza meg, miért hozta létre a tisztséget – közölte Vasil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravda internetes kiadvánnyal pénteken. A Miniszterelnökség közlése szerint Grezsa István majdnem három éven át dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és összehangolt fejlesztéséért felelős kormánybiztosként, most csak a titulusa változott, a hozzá tartozó terület nem. Egy ukrán képviselő eközben elbocsáttatná és megfosztatná állampolgárságuktól a magyar–ukrán kettős állampolgárságú tisztségviselőket.
Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az ukrán kormány várja a hivatalos magyarázatot magyar partnereitől, de Budapest egyelőre hallgat. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna elfogadhatatlannak tartja Magyarország beavatkozását a belügyeibe, és a diplomáciai befolyásolás minden lehetséges eszközét fel fogja használni:
Ha nem lesz az elvárásainknak megfelelő reagálás, ha nem lesz kimerítő magyarázat és változtatás a tisztség megnevezésében, akkor Ukrajna kénytelen lesz keményen reagálni, nem kizárva a beutazás megtiltásának lehetőségét sem, jóllehet, mi ezt természetesen nem szeretnénk. […] Ezt Magyarország részéről egy újabb lépésnek tekintjük abban a destruktív, provokatív cselekménysorozatban, amelynek az utóbbi időben tanúi vagyunk, a tárgyalásokon az utóbbi időben elért haladás ellenére.
Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön bekérette az ideiglenes magyar ügyvivőt, tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban tett „barátságtalan” kijelentései miatt. Egy jegyzéket is átadtak, amelyben magyarázatot követelnek a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos kinevezésével kapcsolatban.
Ha elborítja az agyukat a nacionalizmus, egyből elfelejtik, mennyi jót tettünk velük
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, Orbán Viktor a valóságról beszélt Tusnádfürdőn, emiatt Ukrajna nem tehet szemrehányást Magyarországnak. A Miniszterelnökség által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy az eddigi több tucatnyi sikeres program a magyar és az ukrán közösséget ugyanúgy gyarapítja. Ilyen a Munkácsi Megyei Gyermekkórház tetőfedése, a beavatkozás a kanyarójárvány terjedésének megakadályozására, magyar és vegyes csoportokat működtető óvodák felújítása, tizennyolc nem magyar kárpátaljai ember sürgősségi vesedialízis-ellátása, valamint több tonna klór adományozása Kárpátaljának ivóvíz-fertőtlenítésre. Magyarország emellett olyan gesztusokat gyakorolt az ukránok felé, mint a Tarasz Sevcsenko-szobor állítása Beregszászon, a tuholkai görög katolikus kápolna felújításának finanszírozása és a kelet-ukrajnai fronton sérülést szenvedett katonák magyarországi rehabilitációja.
A Miniszterelnökség közlése szerint ezek nem az ukrán belügyekbe való beavatkozások, hanem a kárpátaljai magyarok és ukránok életminőségének javítását jelentik. A Miniszterelnökség felháborítónak nevezte mindezek semmibevételét és azt, hogy kitiltanák Grezsa Istvánt, aki a legtöbbet tette az elmúlt években a Kárpátalján élők támogatása és a jószomszédi viszony érdekében.
Megfosztanák állampolgárságuktól a magyar–ukrán állampolgárokat
Még fokozni is lehetett az ukrán hisztit, hiszen Viktor Baloga parlamenti képviselő, kárpátaljai oligarcha a magyar-ukrán állampolgársággal rendelkező tisztségviselők elbocsátására és ukrán állampolgárságuktól történő megfosztására szólította fel Petro Porosenko elnököt. Szavai szerint a kettős állampolgárok potenciális árulók, ezért nem tudható, hogyan viselkednek majd kritikus helyzetben.
Kárpátalján tisztségviselők és különböző szintű önkormányzati képviselők tucatjai rendelkeznek magyar állampolgársággal, miközben Magyarország agresszív politikát folytat ellenünk
– állította Baloga, aki korábban magas állami tisztségeket töltött be. Emlékeztette Porosenkót, hogy a kettős állampolgárok az ő pártjának listáin és döntése alapján jutottak állami tisztségekbe, ezért az ő kötelessége az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) információira támaszkodva elbocsátani és példát statuálva megfosztani őket ukrán állampolgárságuktól. Baloga a kijevi parlament két, általa meg nem nevezett kárpátaljai képviselőjét is elbocsáttatná.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS