Még egy évig eltarthat, mire talpra tud állni a Jobbik az Állami Számvevőszék 660 milliós büntetése után – mondta a Hír TV-nek a párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel.
A magyar államkincstár folyamatosan vonja le a párt több, mint 600 millió forintos büntetésének részleteit, amit tiltott párttámogatásért kaptak – emlékeztet a csatorna.
Én úgy látom, hogy az amúgy politikai bunkósbotként ellenünk hozott döntések kiheverése, pontosabban az, hogy a párt ebből pénzügyileg fel tudjon állni, alsó hangon egy évet vesz igénybe. Ez nyilván lenyomatot képezhet az EP-választásokra való kampányon is
– fogalmazott a Hír TV kérdésére Z. Kárpát Dániel.
De nem csak az EP-választás lesz nehézkes az anyagi gondokkal küzdő pártnak. Több időközi választást is kihagytak április óta, kedden pedig bejelentették: a XV. kerületi polgármester-választáson sem állítanak jelöltet.
A Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom közben programot hirdetett. Ebben szerepel a politikusbűnözők szigorúbb büntetése, a szegregált oktatás támogatása bizonyos helyzetekben, és a kötelező miniszterelnök-jelölti vita bevezetése. Az új párt augusztus 20-án tartja fővárosi zászlóbontóját a Városligetben – olvasható a Hír TV honlapján.
Forrás: Hír TV, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS