Tizenkét, Ukrajna felől Nyugat-Európába tartó vietnami illegális bevándorlót, valamint az őket csempésző három szlovák állampolgárt tartóztattak fel Lengyelország délkeleti részén – közölte szerdán a lengyel határőrség.
A határsértők gyalogszerrel, a lengyel-ukrán-szlovák hármas határon elterülő Keleti-Beszkidek (Bieszczady) hegységen át jutottak Lengyelországba. A határ közelében beszálltak egy rájuk várakozó autóba. A vietnami állampolgárok – hat nő és hat férfi, 16 és 30 év közötti életkorban – egy személygépkocsi utasterében és csomagtartójában zsúfolódtak össze, az autót az egyik szlovák férfi vezette. A vietnamiaknál nem voltak személyi iratok, sem pénz, elmondásuk szerint fejenként 15 ezer dollárt fizettek az útért, még hazájukban. Úti céljuk a nyugat-európai államok valamelyike volt. A szlovák állampolgárokat a lengyel hatóságok személyenként 4 ezer zloty (mintegy 300 ezer forint) értékű bírság megfizetésére kötelezték, a két sofőrt emellett gyorsított eljárásban egyéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, ami ellen azok nem fellebbeztek. A helyi határőrség által szerdán közölt adatok szerint a Keleti-Beszkidek térségében az év eleje óta 133 illegális bevándorlót tartóztattak fel, tizenhét esetben csoportos határsértésről volt szó, kilenc esetben őrizetbe vették a szervezőket is. Hasonló eseteket a keleti lengyel határ más szakaszain is folyamatosan jeleznek, vietnami állampolgárokon kívül gyakran orosz állampolgárságú csecsenekről van szó, de akadnak a Lengyelországon át Nyugat-Európába tartók között pakisztáni, iraki, szíriai, eritreai állampolgárok is.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS