Egy négyoldalas titkosított beadványban magyarázta a román ügyészség Dabis Attila Romániából való kitiltásának okait abban a perben, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a kitiltó határozat megsemmisítését kérve indított. Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen a Tévhitek az autonómiáról című, Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.
Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszélt egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Amint elmondta, a Bukaresti Táblabíróság augusztus 21-én tárgyalta Dabis Attilának a kitiltása ellen benyújtott keresetét, ítéletet azonban nem hozott. Amint részletezte, még Dabis Attila ügyvédje sem ismerhette meg, hogy mivel indokolja a román államot képviselő ügyész az SZNT külügyi megbízottjának a kitiltását. Hozzátette, szerinte azért titkosították az ügyészség álláspontját, hogy leplezzék, a kitiltásnak nem volt törvényes alapja. Izsák Balázs arról is tájékoztatott, hogy Dabis Attila kitiltásának az ügyével az Európai Bizottság is foglalkozott kilenc EP-képviselő megkeresésére. A bizottság augusztus 27-én keltezett válaszában az Európai Unió vonatkozó 2004/38-as irányelvét idézte, amely szerint valamely EU-tagállam állampolgárát egy másik tagállam csakis közbiztonsági és közrendi okokból korlátozhatja.
Az SZNT elnöke úgy vélte, a román állam nagy hibát követett el azzal, hogy egy olyan embert tiltott ki, aki soha nem sértette meg az ország törvényeit, aki nemzetközi szinten, európai módon képviselte a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Szerinte kevesebb figyelem irányult volna Dabis Attila munkásságára, ha Bukarest kitüntette volna, mint így, a kitiltás miatt. Izsák Balázs kijelentette, folytatják a jogi küzdelmet az igazságtalan és törvénytelen határozat érvénytelenítéséért.
A román határrendészek március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómia-felvonulásra és tüntetésre. A román határrendészet hetekkel később azt közölte az érintettel, hogy a rá vonatkozó belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. A hatóság egy olyan törvénycikkelyre hivatkozott, amely “közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból” teszi lehetővé, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák egyes EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén. A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS