Legalább kilenc ember megsérült a szombat esti bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen a szászországi Chemnitzben – közölte a helyi rendőrség. A hatóságok közlése szerint mintegy 4500-an tiltakoztak a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen, míg 3500-an gyűltek össze az ellentüntetésre. Az egy hete tartó demonstrációsorozatot egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak.
A közlés szerint legalább 25 bűncselekményt követtek el a feszült hangulatú tüntetések során – köztük rongálást, testi sértést, tiltott jelképek használatát -, valamint ellenállást tanúsítottak letartóztatáskor. A hatóságok közlése szerint mintegy 4500-an tiltakoztak a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen, míg 3500-an gyűltek össze az ellentüntetésre. A kormány- és bevándorlásellenes tüntetést idejekorán befejezték, mert az ellentüntetők akadályozták a tiltakozók vonulását. A rendőrség összecsapott a bevándorlásellenes tüntetőkkel, amikor a hatóságok oszlatni próbálták a tömeget.
A bevándorlásellenes tüntetők három csoport szimpatizánsaiból álltak össze: a félórás felvonulást tartó Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű, szélsőjobboldalinak tartott csoport mintegy 1500 híve később csatlakozott az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom és a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt által hirdetett tüntetésekhez. Sokan közülük “Mi vagyunk a nép” és “Merkelnek mennie kell” feliratú transzparenseket tartottak kezükben, míg az idegenellenesség ellen tiltakozók “Náci-mentes Chemnitz” és “Legyen szíved, ne gyűlöleted” feliratokkal nyilvánítottak véleményt. Eközben a város más részén megtámadtak egy 20 éves afgán férfit, a rendőrség tájékoztatása szerint négy, arcát eltakaró támadó könnyebb sérüléseket okozott neki.
A tartományi rendőrség nagy erőkkel vonult fel a megmozdulásokra, vízágyúkat és lovas egységeket is Chemnitzbe irányítottak és más tartományokból is érkezett erősítés. A szintén szászországi Drezdában elhalasztották a Bundesliga második osztályában szereplő labdarúgó egyesület, a Dynamo Dresden és a Hamburger SV szombati találkozóját, mert a chemnitzi demonstrációk miatt nem maradt elég rendőr a városban a mérkőzés biztosítására. Összesen 1800 rendőrt vezényeltek a városba a tüntetések biztosítására. A TASZSZ orosz hírügynökség a chemnitzi rendőrség honlapjára hivatkozva azt írta, hogy mintegy 300 embert őrizetbe vettek.
Az egy hete tartó demonstrációsorozatot egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak, őket előzetes letartóztatásba helyezték. A városban ezt követően csaptak magasba az indulatok, hétfő este a Pro Chemnitz szervezet felhívására csaknem 10 ezren vettek részt egy bevándorlásellenes, erőszakba torkollott tüntetésen, miközben a rendőrség alig 500 fővel igyekezett fenntartani a rendet. Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és két rendőr.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS