A “Szolidaritás” nevű migránstámogató szervezet tagjai csak saját magukkal voltak szolidárisak, mivel, mint kiderült, a firenzei önkormányzattól a bevándorlók támogatására átutalt pénzeket csak saját maguk jólétére fordították.
A „Szolidaritás” nevű, erősen bevándorláspárti egyesületként bejegyzett civil szervezet (NGO) nagyjából 300 migráns ellátására igényelt forrásokat a firenzei önkormányzattól, amit a célszemélyek nem kaptak meg – írja az Il Giornale című olasz lap alapján az Origo. A csalássorozat 2014-ben kezdődött, a Szolidaritás tagjai ellen a letartóztatási parancsot viszont csak nemrég adta ki a firenzei ügyészség a helyi rendőrség alapos vizsgálata után.
A gyanú alapján a civil szervezet 300 migránstól tagadta meg az egészségügyi ellátást, a személyes higiéniájuk szempontjából fontos tárgyakat sem vett nekik, egyáltalán nem kaptak zsebpénzt, sőt, még azt is megtiltották nekik, hogy telefonkártyákat vásárolhassanak. A firenzei adófizetőknek a soha nem nyújtott szolgáltatásokra átutalt pénzét viszont a “Szolidaritás” szervezet tagjai vélhetően szétosztották egymás között.
Giovanni Donzelli, a bevándorlásellenes jobboldali Olasz Testvériség (Fratelli d’Italia) firenzei alapszervezetének az elnöke elítélte a történteket. A politikus véleménye alapján ez egy újabb bizonyíték arra, hogy baloldali szervezetek ellopják az adófizetők pénzét annak ürügyén, hogy migránsokat segítsenek belőle. Szerinte a különböző NGO-k egyáltalán nem önzetlenül támogatják a bevándorlást, hanem alapvetően nagyon jó üzletet csinálnak az illegális migrációból.
Forrás: Origo.hu; Vezető kép: Reuters/Stefano Rellandini
Facebook
Twitter
YouTube
RSS