A két sztársportolót szexuális zaklatással vádoló 13 éves fiatal lány ügyében nyilatkozott Kósz Zoltán, volt olimpiai bajnok exfelesége, aki a Facebookon közzétett bejegyzésében egyrészről kiáll a megvádoltak ártatlansága mellett, másrészről arról az erkölcsi kárról ír, amely helyrehozhatatlan károkat okozott az érintettek környezetében is.
A bejegyzést változtatás nélkül közöljük:
Az elmúlt 48 óra margójára. 22 évig éltem Kósz Zoltánnal, két gyermeket neveltünk fel együtt. Ma már külön élünk, de az elmúlt két nap eseményei okán meg kell szólalnom. Nem azért teszem ezt a nyilatkozatot, mert azt gondolom, hogy Zolinak az én védelmemre lenne szüksége, hanem, hogy hangot adjak végtelen felháborodásomnak, s tompítsam a tehetetlenség érzését. Egyelőre magam is csak találgatni tudok, hogy ez a képtelen helyzet milyen erők mentén alakulhatott ki. Ez a történet nem három emberről szól, hatással van az érintettek valamennyi hozzátartozójára, anélkül, hogy az ügy felgöngyölítésére feljogosított hatóságok egyáltalán bármiféle eljárást megkezdtek volna. Világos, hogy mára a médiának a józan észt elsöprő ereje lett, és a hétvége eseményei alapján úgy tűnik, néhány médium vissza is él a hatalmával. A klikkekért és a nézettségért folytatott harcban már nemcsak felelőtlenül, hanem jogszabályokat sértve, akár a rágalmazás büntetőjogi következményeit is kockáztatva gázolnak keresztül életeken. Úgy érzem, hogy ott, ahol a bíróságnak kellene döntenie, ma a lájkok száma dönt. Itt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ilyen körülmények között is megőrizte a józan ítélőképességét és tartózkodott az ítélkezéstől. Kétségem sincs Zoliék ártatlansága felől, de az okozott erkölcsi kár már most helyrehozhatatlan. Ki, mikor és hogyan fog ezért felelni? Egyoldalú, idő előtti és megalapozatlan hírek áldozata ma a három érintett, a hozzátartozók, csakúgy, mint minden néző és olvasó. “
Forrás: Facebook; Vezető kép: Nők lapja cafe
Facebook
Twitter
YouTube
RSS