Hetek múlva tesz csak vallomást a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított R. Szilveszter – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Lichy József, a férfi védője.
Az ügyvéd elmondta, ennek oka, hogy a rendőrségtől 15 napon belül fogja megkapni az ügy dokumentumait, és csak az iratok áttanulmányozása után fogják kérni ügyfele kihallgatását, aki eddig nem tett vallomást.
Arról elsőként a Blikk számolt be, hogy R. Szilveszternél öt évvel ezelőtti elfogásakor négy mobiltelefont és három SIM-kártyát is találtak a rendőrök. Ez azért lehet fontos, mert Krisztina telefonját nem találták meg a nyomozók a helyszínen, elképzelhető, hogy a gyilkos magával vitte. A lap azt írta, nagy valószínűséggel az egyik mobiltelefon, amit a férfinél találtak, a kegyetlenül megölt futónőé volt. Lichy József ezzel kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, hogy a jelenleg a tököli rabkórházban tartózkodó védence börtönbe vonulásakor négy telefonkészülék került letétbe, amiket a mostani eljárásban lefoglaltak a nyomozók. Azt egyelőre a védő nem tudta megmondani, hogy ezek között megtalálható-e Gy. Krisztina telefonja.
Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS