“A kislányomnak nagyon nehéz volt, legelőször eltört nála a mécses. A fiam ennél valamivel jobban viselte a történteket, de egyvalamiről biztosítottam őket: egyszerűen nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok, itt nem történhet semmi rossz!” – mondta Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban az őt és Petőváry Zsoltot ért rágalmakkal kapcsolatban, miszerint szexuális aktust létesítettek egyesületük egykori tagjával, egy, a történtekkor még 11 éves gyermekkel. Kósz az interjúban kifejtette, korábban is voltak már problémák a kislánnyal, többek közt lopott a társaitól és már januárban is találkoztak a kislány részéről érkező vádakkal. A vízilabdázó elmondta, bármilyen vizsgálat előtt nyitottak, nincs takargatnivalójuk, az élet pedig megy tovább.
PS: Kezdjük a legelején. Mikor ismertétek meg a kislányt, hogyan került az egyesületetekhez, milyen kapcsolatot ápoltatok a családdal?
K.Z: A családot már legalább tíz éve ismerjük, ha nem több; 2005-ben alapítottuk az egyesületet (KÓPÉ UVSE – Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt által alapított úszó- és vízilabda sportegyesület a Dunakanyarban) és már az első növendékeink között ott volt a családnak a fia. Utána legalább 6-8 évig járt hozzánk vízilabdázni, egészen addig, amíg el nem ment vidékre egyetemre. Néhány évvel később jött hozzánk a kislány is, de ezalatt a pár év kihagyás alatt sem szakadt meg a kapcsolat a család és köztünk. Ugyanis volt nekik egy jól menő éttermük is a környéken, mi pedig ott vendégként, családdal, barátokkal sokszor megfordultunk, úgyhogy abszolút jó viszony volt mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel.
Milyen volt a kislány, hogyan láttátok? Voltak vele problémák?
A kislány olyan volt, mint a többi: cserfes, közvetlen, “járok edzésre, nem járok edzésre”, egyszóval normális. Ilyen tekintetben nem lógott ki a többiek közül. Azt azért felismertük egy idő után, hogy nem minden esetben mondott igazat bizonyos szituációkban, nem feltétlenül nekünk, a csapattársainak sem, de persze ezzel nem ő volt az egyetlen. Viszont sajnos körülbelül másfél évvel ezelőtt volt egy komolyabb ügy is, amikor lopott a társaitól az öltözőben és ez sajnos be is bizonyosodott.
Mit léptetek erre?
Természetesen megvártuk a rendőrségi eljárás befejeztét. Amint bebizonyosodott, a kislány családja rendezte a károkat a sértettekkel. Ezután mi is tisztáztuk vele, hogy nem hozhat szégyent arra a közösségre, amelynek a tagja, de ez ennyiben maradt. A sértett szülőkkel később igyekeztünk elfogadtatni, hogy a közösségnek azért az is a feladata, hogy adjon esélyt és integrálja esetleg a deviánsabb viselkedésű gyerekeket is, de ezt mindenki megértette és el is fogadta, az élet pedig ment tovább, egészen most januárig.
Mi történt januárban?
A kislány édesanyja küldött nekünk két MMS-t, az egyiket még januárban, a másikat februárban. Ezekben kézzel írott feljegyzések voltak, amik állítólag a kislánnyal történtek meg. Mindkettőben nemi aktusok voltak leírva megdöbbentő részletességgel, amelynek a résztvevői mi voltunk. Az egész abszurditására még rátett egy lapáttal az is, hogy más volt a tartalma a két üzenetnek. Az első levél csak a Zsoltot nevezte meg, a másodikban már mindkettőnket.
Ha ennyire komoly vádak értek titeket ezekben az üzenetekben, miért nem fordultatok azonnal a rendőrséghez? Mit léptetek ezután?
Felvettük a kapcsolatot az édesanyával annak a gondolatmenetnek a mezsgyéjén, hogy szerettük volna békésen rendezni a dolgokat. Mi úgy nőttünk fel, hogy mindig egy óvó-védő közeg vett körül bennünket, aminek az egyik oszlopos tagja a csapat edzője volt. Bármilyen apró-cseprő problémánk volt – természetesen nem ennyire súlyosak –, mindig számíthattunk az edzőink jóindulatára. Mi így szocializálódtunk, mi így nőttünk fel, ezt tanultuk és ezt visszük tovább. Megkerestük az édesanyát, akinek azonnal felajánlottuk a segítségünket, ajánlottunk szakemberi segítséget is, felvetettük az azonnali vizsgálatokat is, az ügyvédünk is ezt tanácsolta. Ettől ők akkor elzárkóztak. Később az volt az érzésünk, hogy jobb belátásra tértek, meggondolták magukat, ezért nem fordultunk a rendőrséghez. A jelek arra mutattak, hogy ez a történet annyiban marad.
A kislány mindezek után ottmaradt a csapatnál, vagy elment?
A kislány ezt megelőzően már nem járt az egyesületbe, nem köszöntek el, egyszer csak nem járt már az edzésekre.
Kósz Zoltán – Fotó: NL Café
Nem lehet, hogy valamiféle lejáratás van a háttérben? Nem tudtok potenciális rosszakarókról?
Konkrétan nem tudunk ilyenről, lehet, hogy naivak vagyunk, de nem. Gondolkodtunk sokat Zsolttal, hogy mi lehet az indíték, nem jutottunk sokra, ez az igazság. Az egész valószínűleg az életünk, a pályánk miatt is van, mindketten több, mint négy évtizedes sportmúltra tekintünk vissza, amiből hármat a vízben, az utolsó évtizedet pedig a parton töltöttük. Tehát azt láttuk, tapasztaltuk, hogy az jön be, ha alázattal, egyenesen tesszük a dolgunkat. Jómagam nem is tartoztam a legtehetségesebb sportolók közé, de szorgalommal mindig fel tudtam venni a versenyt velük. Én az életemben is ezt teszem, a gyerekeimnek is ezt tanítom. Ezért is állok most megdöbbenve a dolog előtt. Az első megdöbbenésen már túl vagyok, de pont az elmondottak miatt, természetesen állok elébe minden megpróbáltatásnak. Derüljön ki ki az igazság, akkor se leszünk boldogabbak, de az élet megy tovább, ez már csak ilyen.
Megtörtént már a kislány vizsgálata, tudtok erről valamit?
Tudtommal megtörtént, de nem tudok erről semmit. Azt, hogy minket meghallgatnak-e tanúként, nem tudom; feljelentés történt, megkeresés nem, és innentől kezdve nem tudom a további ügymenetet.
Petőváry Zsoltról mit lehet tudni? Hogy viseli a történeteket?
Beszélünk, természetesen: nincs jól. Tudtommal ő is túl van az első megrázkódtatáson, az élet eddig se volt könnyű; tegyük hozzá, azért ilyen jellegű helyzetbe még nem kerültünk. Neki pluszba nehezítette a dolgát, hogy tegnap késő este ért haza Portugáliából a leány junior vízilabda EB-ről, amelynek tagja a kisebbik lánya is. El lehet képzelni, milyen hangulat uralkodhatott ott a csapaton belül. Ennek ellenére bronzmeccset játszottak, ötméteresekkel, egyetlen találattal veszítették el a meccset, tehát a csapat mentális erejét jelzi ez a kiváló eredmény és én személy szerint nagyon büszke vagyok rá.
KOPÉ UVSE, Kósz Zoltán – Fotó: Facebook
Mindenki áldozatokról beszél, de arról senki, hogy az események milyen hatással vannak a családodra, környezetedre. Hogyan viselik mindezt?
Most azt gondolom, hogy mindenki tartja magát, muszáj erősnek lenni. Rettentő sok energiát igényel ennek a helyzetnek a megoldása, és ennek érdekében mindenki mozgósítja minden erejét, energiáját. Azért azt nem tagadom, az első pillanatban a kislányomnál eltört a mécses, a fiam ennél valamivel jobban viselte, de egyvalamiről biztosítottam őket: egyszerűen nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok, itt nem történhet semmi rossz! Ez nem olyan eset, hogy befordultam az utcasarkon és valakit elütöttem, aki súlyosan megsérült, vagy meghalt, és ezért nekem büntetés jár. Itt nem történt semmi. Ugyanúgy élem az életem, mint eddig, igyekszem a mindennapokhoz való túlélést biztosítani számomra és a családom számára is, amit az élet éppen megkíván. Most is ez történik, és úgy látom, hogy megnyugodtak és elfogadták, hogy itt és most ez a helyzet, ezzel kell megküzdeni. Azért itt ennél a pontnál mégiscsak ki kell térjek a kislányra, mert az ő életére is nagyon komoly befolyással lehet az egész kialakult helyzet.
Mik a tervek a jövőre nézve? Hogyan tovább?
Állunk mindennek elébe, bármit megteszünk, hogy minél hamarabb lezárhassuk a történetet. Mi nyitottak vagyunk, ezt a feladatot kell most megoldani.
Vezető kép: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
Facebook
Twitter
YouTube
RSS