Bizonyos, hogy az öt esztendeje Soroksáron meggyilkolt Gyurik Krisztináé volt az a telefon, amelyet a napokban a bűncselekménnyel meggyanúsított, más ügyben a börtönbüntetését töltő R. Szilveszter letétbe helyezett holmijai között találtak a nyomozók. A bűnjel évek óta érintetlenül rendelkezésre állt a fegyintézet raktárában, de mivel a férfit korábban nem hozták összefüggésbe a történtekkel, az eszközt sem vizsgálta meg senki – írta a hvg.hu.
A portál cikkében emlékeztetett, hogy a korábban Soroksáron hajléktalanként élő R. Szilveszter röviddel Gyurik Krisztina megölése után került börtönbe betörések miatt, így sokáig nem került képbe az ügyben. A később tőle levett genetikai minták elemzése révén jutott a napokban arra a következtetésre a rendőrség, hogy az elkövető csakis a gyanúsított lehet. A korábbi szabályok értelmében a kisebb súlyú bűncselekmények elítélt terheltjeitől nem vettek kötelezően DNS-mintát a fegyintézetekben, aminek egyik oka, hogy az eljárás komoly költségekkel jár. Az életellenes esetek tetteseitől már hosszabb ideje kötelezően mintát vesznek, azonban R. Szilvesztert korábban nem hozták összefüggésbe gyilkossági üggyel.
A terhelt életszerűtlen magyarázatot adott arra, hogy miképp került a genetikai mintája a gyilkosság helyszínére, illetve az áldozat testére: a nyomozóknak a gyanúsított azt mondta, látta, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, akinek segíteni próbált, összeverekedett a támadóval, eközben megsérült, így kerülhetett a DNS-e a tetthelyre. A hvg.hu információi szerint ennek ellentmond az, hogy az áldozat testén, illetve a megfojtásához használt kötélen több helyen R. Szilveszter nyál, vér és ondómintáját azonosították a szakemberek. Ezek, és az említett mobiltelefon bizonyára elegendő bizonyítékot szolgáltatnak a nyomozóhatóságoknak.
R. Szilveszter védője, Lichy József a PestiSrácok.hu-nak elmondta, még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy az R. Szilveszter holmijai között talált telefon bizonyosan Gyurik Krisztinától származik.
Forrás: hvg.hu. Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS