Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.
Rétvári Bence az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Klebelsberg Kunó volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 90 évvel ezelőtti szavait idézve arról beszélt, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, és pozitív, aktív, produktív, konstruktív emberekre van szüksége, akiket a család mellett csak az iskola tud kinevelni. Az államtitkár rámutatott, hogy az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független, ahogyan ezt a rendszerváltás utáni magyar oktatás hirdette, hiszen Magyarország keresztény gyökerű államisággal rendelkezik.
Az államtitkár hangoztatta: a diákoknak meg kell tanulniuk – az egyházi és az állami iskolákban egyaránt – azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz, valamint, hogy mi visz előre és mi nem. Az iskola ne csak a tárgyi tudást adja át, hanem az értékeket is segítsen észrevenni, és elköteleződni valamelyik mellett – fűzte hozzá Rétvári Bence. Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: elköteleződés nélkül hátat fordítanánk saját kultúránknak, saját hagyományainknak és múltunknak, és úgy tekintenénk magunkra, mint egy ideérkezett marslakó, akinek most kellene saját identitását és jövőképét megtalálnia. Rétvári Bence leszögezte: a jövő Magyarországán az oktatás és az állami szervek működésében sem a semlegességet kell választani, hanem védeni, erősíteni kell az európai kultúrát és a magyar kulturális gyökereket. Az eseményen jelen volt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is.
Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS