Bár a múlt héten kiderült, a Gyulai Járásbíróság elsőfokú ítéletében többek között Botka László, szegedi városvezető alpolgármesterét is felfüggesztette a VIP-parkolóbotrány ügyében, az eset miatt összehívott rendkívüli városi közgyűlést bojkottálta a baloldal. Haág Zalán kereszténydemokrata képviselő szerint Botka László polgármester ezáltal maga is elismerte érintettségét ebben az ügyben.
Az Origo.hu arról ír, múlt hét hétfőn robbant a hír, miszerint a Gyulai Járásbíróság elsőfokú ítéletében többek között Botka László, szegedi városvezető alpolgármesterét, Solymos Lászlót felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben. Solymoson kívül Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnököt, az önkormányzati tulajdonban álló Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi igazgatóját és egy másik munkatársát is elítélték. A történteket követően a kereszténydemokrata Haág Zalán rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, hogy az érintett személyeket visszahívják tisztségükből. Az előterjesztésben indoklása szerint bár a bírósági ítélet nem jogerős, mégis
morálisan rendkívül aggályos, ha a fent megnevezett személyek Szeged városát vezető tisztségviselőként bármilyen hivatalos fórumon képviselik addig, amíg ügyükben végleges bírósági ítélet nem születik.
A rendkívüli ülés időpontját kedd reggel fél 9-re tűzték ki, ám a baloldali képviselők nem tették tiszteletüket a rendkívüli közgyűlésen. Haág távolmaradásukra úgy reagált,
nem akarnak felelősséget vállalni tetteikért. Botka László polgármester is megvédte munkatársait, ezáltal maga is elismerte érintettségét ebben az ügyben.
Haág hozzátette, hogy hiába gondolja a szegedi baloldal, hogy amennyiben határozatképtelenné teszik a közgyűlést, megakadályozzák, hogy ez a téma a városi közélet napirendjére kerüljön.
Az MSZP helyi szervezete koncepciós eljárásnak titulálta a rendkívüli közgyűlés összehívását.
Forrás: delmagyar.hu/origo.hu; Fotó: szeged.varosom.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS